A délutáni alvás felszámolása után a követező feladatunk a cumizás viszaszorítása volt. Igazából szerintem már sokkal régebben le kellett volna számolunk ezzel a rossz szokással, de minden alkalommal amikor úgy láttam hogy könnyen menne, közbejött egy lakástűz, egy költözés, fél év betegség, vagy valami olyan stressz, ami miatt halasztódott. Egyszerűen nem volt szívem elvenni tőlük, amikor annyi más stressz volt az életükben. Most viszont elértünk egy olyan ponthoz, aminél stabilabb nem nagyon lesz a közeljövőben. Plusz észrevettük, hogy most már komolyan befolyásolja a beszédüket is, akkor sem nyitják ki rendesen a szájukat a beszédhez, ha nincs a szájukban a cumi, szóval muszáj valamit csinálni.
Azt, hogy egyik napról a másikra csak úgy elvegyük, egyszerűen nem tartottam igazságosnak. Annyi erővel az alvós plédet/macit is elvehetném, nekik ugyanolyan rossz lenne (a macit is sokszor visszük magunkkal ha valahova megyünk, a plédet szerencsére jó régen beszüntettem). Szerettem volna látni, hogy anélkül is meg tudnak nyugodni ha nagyon muszáj, így ezt már gyakoroltuk egy ideje. Nem kapták meg azonnal ha nagy kiborulás volt, akkor sem ha így tovább tartott a nyugalom elérése. Természetesen rásegítettünk plusz ölelésekkel, babusgatással. Mivel alapvetően nagyon befelé forduló gyerekek, úgy gondoltuk, nem járna jól senki azzal, ha egyszerűen csak megszűnne a cumi, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar leváltotta volna az ujjszopás. Az ujjukat meg aztán végképp nem tudtuk volna elvenni később.
Ugyanakkor nagyon bosszantott már minket hogy a binki nélkül sehova, és itthon ki se vették a szájukból, egyszerűen kontrollálatlan binkiuralom volt. Így aztán egy olyan pillanatomban amikor legszivesebben kivágtam volna az összeset a kukába kicsúszott a számon valami olyasmi hogy "na majd jön a Binkimanó és elviszi". Na erre felkapták a fejüket. Amúgy is nagyon benne vannak most a Télapó-Angyalka-Húsvéti nyúl témakörben, simán beleillett a Binkimanó a képbe. Megbeszéltük, hogy nemsokára el fog jönni, és elviszi a binkiket, de hagy majd helyettük valami ajándékot. Hagytuk nekik hogy szokják a gondolatot, sokat beszéltünk róla. A részleteket viszont csak múlt héten találtuk ki. Abban megegyeztünk, hogy éjszakára igazából nem zavar minket ha azzal alszanak el, alszanak vissza. És igen, mi is szeretünk aludni, az alvás mindenek előtt, szóval éjszakára még maradjon, akkor kisebb lesz a sokk (mindenkinek).
Vettem hát nekik 1-1 olcsó, de annál látványosabb uzsonnás dobozt, és egy csomó filléres apróságot, olyanokat amik amúgy is fogyóeszközök, de örülnek neki: matricák, lufik, szines ragasztószalagok. Megírtam a Binkimanó levelét, és beraktam a dobozba, a dobozt meg az ablakukba. Szombaton korán reggel arra ébredtünk, hogy csicseregnek a gyerekszobában: Vajon ki járt itt? Biztos a Télapó! Vagy az Angyalka! Mi ez a doboz? És már hozták is át. Együtt rácsodálkoztunk, felolvastuk nekik a levelet. Nagyon izgatottak voltak. Ügyesen berakták a cumit a dobozba, a dobozt pedig az ablakban hagytuk. Amíg lementek reggelizni, én kivettem belőle a cumit és eldugtam. Persze később felmentek ellenőrizni, és döbbenten vették tudomásul, a binki bizony eltűnt. Emlékeztettük őket, hogy este visszahozza a manó, és ha ügyesek lesznek napközben, lesz mellé ajándék is, ahogy a levélben állt.
Mivel aznap egész délután kint voltunk és bicikliztünk, sétáltunk, zökkenőmentesen átestek az első cumi mentes napon. Este már hiányolták, de kiborulás nélkül kihúzták fürdésig. Amíg a kádban voltak, visszakapták a dobozba, egy kis aprósággal. Volt ám nagy öröm! Hát tényleg visszahozta a Binkimanó! Alig bírtak elaludni az izgalomtól.
A másnap sokkal nehezebbre sikerült, ugyanis Murphy elég csúnyán közbeszólt. A gyerek aki egész télen eddig 2 napot hiányzott az oviból betegség miatt, negyven fokos lázzal ébredt. Egész nap magas láza volt (nem bírtam 38 alá nyomni), csak feküdni tudott szegény. Ennek ellenére egész jól elvolt, bár hiányolta a cumit, nem borult ki miatta.
A harmadik nap viszont borult a bili, az a szerencse hogy reggel. Szegénykémnek 40 fokos láza volt (nem túlzok, szó szerint), csak feküdt a kanapén és nekiállt zokogni a cumi után. Itt volt az a pont ahol nem tudtam keménykedni, mondtam hogy felmegyek megnézem elvitte-e már a manó a cumit. És hát az övét nem vitte el, mert nagyon beteg. Kicsit rizikós volt a dolog, mert Lili nem kapta meg, de olyan okosan megértette hogy ez most azért van mert Dani rosszul érzi magát. Estére már nyünnyögött miatta, de aztán a matricák kárpótolták.
Mára Daninak semmi baja, a manó elvitte a cumikat reggel, este visszahozta. Mondták mindketten hogy hiányzik nekik, de így már könnyebb volt, hogy lehetett játszani velük, nem voltak betegek. Felteszem ha majd megyünk ide-oda még könnyebb lesz. És abban is biztos vagyok, hogy lesznek még kemény napjaink, de összességében szerintem le fognak állni róla, megszokják hogy nincs napközben. Aztán amikor készen állnak rá, egy éjjel a Binkimanó elviszi örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése