Múlt héten meglátogatott minket egy barátnőm, Marcsa és a férje Lacibá (ahogy a gyerekek hívták) Magyarországról. Egész héten jöttek-mentek kirándultak itt a környéken, amíg mi dolgoztunk, de szombatra mindenképpen szerettem volna valami közös programot is csinálni. Amióta ismerem őt tudom, hogy Marcsa egyik nagy álma volt hogy eljusson egy olyan igazi klasszikus világítótoronyhoz, ezért amikor megtudtam hogy jön, azonnal ez ugrott be mint lehetséges uticél. Szerencsére itt Észak-Írországban bőven van világítótorony, még válogathattam is. Végül a St. John's Point Világítótorony mellett döntöttem, mert viszonylag közel van, és a neten látott képek alapján megfelel a kritériumoknak.
Szombaton délután vágtunk neki az útnak. Kb egy órányi vezetést jósólt a Google, ami magában nem sok, de még soha nem vezettem ennyit itt, ismeretlen terepen. Szerencsére Marcsa kiválóan kiegészítette a telefon utbaigazításait, és zökkenőmentesen haladtunk a cél felé. Mondjuk az nem volt nyilvánvaló a térképről, hogy mennyire a kertek alatt, farmok közötti kis utakon kell majd vezetnem. 1 autó széles volt az út, és volt olyan, hogy a szembejövőknek kellett visszatolatni. Mindent összevetve viszont még így is egyszerűen odataláltunk, csak egyszer akart minekt bevinni a GPS egy random farmra.
Amint elértük a partot, megcsapott minket a tenger illata, és kezdődött az extázis. :) A partvidéket köd borította, amitől ha lehet még szebb volt az egész. Hullámok csapkodták a sziklákat (nem véletlenül kellett ide ez a torony, rengeteg hajó maradt ott a szikákon mielőtt megépült), langyos szél fújt, és egyszer csak megjelent előttünk a világítótorony.
Magába a toronyba nem lehetett egyébként bemeni, mert magánterület, de jól körbe lehetett sétálni a sziklákon. Élménynek így is hatalmas az egész. Le se lehetett törölni a vigyort az arcunkról.
Visszafelé még megálltunk egy sekélyebb partszakaszon is, ami akár strand is lehet nyáron. Érdekes, hogy gyakorlatilag 5 percnyire egy nagyon-nagyon sziklás partszakasztól egy ennyire lapos, homokos részt találtunk. Na itt azán tuti ellettek volna a gyerekek pár órát homokozással kagylógyűjtéssel. A hely másik érdekessége, az út túloldalán, a domboldalban fekvő temető. A köddel együtt kicsit hátborzongató (és egyben jópofa) az egész.
Termésetesen amint elhatároztuk hogy elindulunk haza, egyszer csak felszállt a köd, és kisütött a nap. Mire hazaértünk tiszta nyári idő lett. Mindent összevetve nagyon megérte kétszer egy órát vezetni ezért a helyért, majd biztos elmegyünk még a gyerekekkel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése