Augusztus 25: 3 nap Magyarország

Már februárban tudtam, hogy augusztusban Magyarországra fogok utazni. Most volt ugyanis a 15. érettségi találkozónk, és azt a világért sem hagytam volna ki. Amint megvolt az időpont megvettem a jegyeket, és mint egy ovis vártam a nagy útra. Nagyon kevés időm volt mindenre, de azt hiszem kihoztam a dologból a legtöbbet, minden egyes percet kihasználtam. 

Pénteken reggel indultam Alicantéból. Mondtam már hogy mennyire laza, stresszmentes gyerekek nélkül repülni? Mennyire semmi 2 óra repülőút egy 10 óráshoz képest? Rómában át kellett szállnom, de nem bántam. Pont annyi időm volt hogy fagyizzak/ebédeljek egyet a reptéren, és hogy lecseréljem a cipőmet, ami addigra elkezdte feltörni a lábamat- szerencsére volt nálam váltó szandál. Itt volt egyébként egy nagyon fura élményem. Álltam sorba a fagyisnál, és mikor sorra kerültem hirtelen lefagyott az agyam, és pár másodpercig nem tudtam milyen nyelven szólaljak meg. Nyilván nem magyarul, a spanyol ugyan hasonlít az olaszra de mégse, az angol meg kézefekvő, de mivel az utóbbi fél évben azt gyakoroltam hogy hogyan szólaljak meg egy olyan nyelven amit nem tudok, nem jött automatikusan. Szóval fura élmény volt, de azért lett fagyim, és megint megállaptottam, hogy szerintem még mindig nem az olasz a legjobb. 

Budapestre érve újabb meglepetésként ért, hogy a mindenhol horrorként emlegetett kánikulai meleg nekem csak simán meleg, meg se izzadtam. Ennyit tesz a páratartalom ugye. Később aztán persze megéreztem én is azt a 39 fokot, de meg se közelítette azt a párás meleget ami itt megy 2 hónapja. Szóval egy barátom jött ki elém a reptérre, így volt alkalmunk egy kicsit beszélgetni a hazaúton. Olyan relaxálóak ezek a beszélgetések, mintha soha nem mentem volna el, otthon vagyok a soraink között. Leraktam a cuccaimat és már rohantam is el, hogy találkozzak egy barátnőmmel, és a rendelkezésre álló 2 órát minél hasznosabban töltsük el. Voltunk is könyvesboltban, etttünk a kedvenc helyünkön, vettem egy raklapnyi fülbevalót, és dumáltunk- szintén, mintha csak tegnap beszéltünk volna. Aznap estére már csak a család maradt, meg a készülődés másnapra. 

Szombaton hajnalan megébredtem arra hogy túl meleg van, így nem volt gond odaérnem a követező találkozómra. Fruzsi barátnőm szuper varázserejével elfogadható fejet varázsolt nekem, hogy valahogy kinézzek még este is, az osztálytalálkozón. Aztán már csak Kelenföldre kellett eljutnom, így gyorsan kipróbáltam a négyes metrót is ha már arra jártam. Találkoztam a volt osztálytársammal, aki volt olyan tündér és elfuvarozott minket Kőszegre, az osztálytalálkozó helyszínére. 

Pont időben érkeztünk, a gimiben találkoztunk a többiekkel. Annyira jók ezek az összejövetelek. Valahogy azt várná az ember hogy ilyenkor mindeki pózol meg prezentál, de valahogy én egyáltalán nem ezt éreztem. Persze mindeki próbálja a legjobb formáját hozni, de ez egy olyan közeg ahol a legtöbben akik elmegyünk otthon vagyunk, nincs szükség a megjátszásra. Elmondjuk mi megy jól, mi az ami kevésbé, és jól esik az őszinte szó, jó egymásról tudni. Érdekes tanulság az is, ami már 5 évvel ezelőtt is látszott, hogy mennyire nem fontos az ki miből mikor hányas volt, az életben való boldogulást nem  feltétlen az iskolapadban tanuljuk. Persze ez egy olyan bölcsesség amit mindenki kívülről tud, de más ezt megtapasztalni, és más olvasni valahol. Egyébként a volt osztály nagyjából kétharmada tudott eljönni, volt kivel és miről beszélgetni, jó volt a hangulat,  gyorsan elszaladt az idő. Mire észbe kaptunk már éjjel 2 volt és menni kellett aludni. 

Vasárnap reggel vissza Budapestre, ott egy villám ebéd a család másik felével, és már indulhattam is a reptérre. Tényleg két pillanat volt az egész, de szuper pillanatok voltak, jó volt találkozni azzal akivel sikerült. Annyi kakaóscsigát ettem hogy most egy darabig ránézni sem tudok, mondjuk úgy októberig. Októberben ugyanis ismét jövünk, csak ezúttal családilag, lassan megint pakolhatom a bőröndöket. :)