November 22: Mostanában...

...úgy elmentek a napok, hogy csak pislantottam egyet és máris este 11 volt. Ez szépen összeadódott, és  közben azt hiszem sikerült rekordot döntenem nemírásban. Na de majd most. Egyszerre több fronton is folytak a dolgok itt az unalmas hétköznapokban.

Egyrészt el kellett kezdenünk iskolát keresni a gyerekeknek. Jauárban kell leadni a jelentkezési lapokat. Addig el kell mennünk minden szóba jöhető iskola nyílt napjára, körbekérdezni, szaglászni. Elég stresszes a dolog amikor jobban nekiülök, mert nem látom még át a rendszert, és közben meg akárkivel beszéltünk itt a környéken, mindenki azt mondta hogy ez mennyire szuper fontos, mert ha most nem jutnak be a megfelelő iskolába, akkor onnan már nagyon nehéz lesz a következő megfelelőbe bekerülni, a középskolába meg kb lehetetlen, és hát az egyetemről meg tuti lemaradnak. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, mert egyfelől persze mi is a legjobbat szeretnénk a gyerekeknek, na de honnan tudam én a 3.5 évesekről hogy milyen fajta suli jön majd be nekik? Mi lesz jobb? Még annyira képlékeny a kis személyiségük, hogy fogalmam sincs merre induljunk. Beszéltem több itt élő anyukával is, végül arra jutottunk, hogy a legfontosabb az lesz, hogy legyen nyelvi felzárkóztatás ha kéne. És persze legyen szimpatikus a hely, a tanítónénik. 

Mondjuk a nyelvi felzárkóztatásra nem tudom jövő ilyenkor mennyire lesz szükség, mert szerintem titokban már hatalmas a gyerekek szókincse. Folyton kérdezgetnek hogy ezt meg azt hogy hivják angolul. Vagy csak simán közlik valaminek az angol nevét. Vagy ha megkérdezem ezt hogy mondják az oviban, akkor megmondják. És közben meg időnként kiderült, hogy azért a spanyolra is emlékeznek ám, bár tényleg kezd átmeni passzív tudásba. Van például egy dalocska amit Lili szokott énekelni, és fogalmam sincs mit énekel. Úgyhogy megkérdeztem tőle mégis mit énekel. Mondta hogy a bölcsiben tanulta, és a kék kisegérről szól. Azt hittem rosszul mondta, úgyhogy visszakérdeztem,  úgy értette-e, az oviban. Mire felháborodva közölte hogy nem, a bölcsiben Spanyolországban. Szóval nem csoda, hogy nem értettem egy szót se. 

Egyébként érdekes dolog ez a nyelv dolog. Most már teljesen biztos vagyok abba, hogy én maximum 3 nyelvre vagyok hitelesítve. Még most is van olyan, hogy spanyolul akarok köszönni, vagy mondani valamit. Mindezt úgy, hogy nem állítanám hogy beszélek spanyolul. Viszont azt érzem hogy azzal hogy egy elég lassú tempójú tanfolyamra jártam az a kevés amit ott megtaultam, az bevésődött. Az lett a "ha nem magyar vagy angol" nyelv. Így aztán ha pl. a lengyel betérünk a lengyel boltba, ahol a nullánál egy kicsit kevesebbet értek, és még annál kevesebbet beszélek, akkor sokszor kibukik belőlem egy spanyol "si" vagy jön a nyelvemre, hoyg spanyolul kérdezzek meg valamit. Cserébe a gyerekeknek már a szemük se rebben arra hoyg egy sokadik nyelven beszélnek hozzájuk, a múltkor frankón odamentek és kértek kolbászt a húsos pultnál. (Az eladó teljesen elolvadt tőlük, valamit gügyögött nekik, ezek bólogattak, vigyorogtak, majd megmondták a kolbász nevét, és a nő már vette is elő)

Amúgy nagyon kis tündérvirágszálak mostanában az idegenekkel is, ha az illető szimpatikus nekik. Olyankor hajlamosan túlzásba esni, és pl. lazán kérdezés nélkül odamenni és megölelni az illetőt. És ez még a jobbik eset, mert ha náluk van a macijuk, akkor a macival rohanják le a szerencsést, és a maci megnyalja a lábukat. Én meg magyarázkodhatok. :D Amúgy ez egy nagyon jó teszt arra vonatkozóan, hogy ki az akivel érdemes aztán haverkodni, mert aki nem bírja hogy egy plüssmaci képzeletben lábon nyalja az nem üti meg a mércét. Az emberek elég jól fogadják ezeket a dolgokat, a legtöbben teljesen elolvadnak, de legalábbis vigyorognak. Aztán jön a keresztkérdés: hogy hívják a macit. Ezt már nem szokták elárulni senkinek. Pedig én a múltkor hallottam hogy megbeszélik. Lili kérdezte Danitól:

-Téged hogy hívják? *

- Hmmm... Babajás Dani!

- És a macit hogy hívják?

- Babajás Maci!

Egyértelmű, nem? Amúgy meg egymás között érdekes módon Kisfiúmaci és Kislánymaci néven futnak, eszükbe sem jut Lajosnak vagy Jolánnak elnevezni őket. 

Kislánymaci buszozik

Várják a buszt

Na de hogy ne csak a gyerekeről írjak. Jövő héten lesz az elméleti vizsgám a jogsihoz, most arra készülök. Már amikor nem blogot írok vagy valami mást csinálok. Azt gondolná az ember hogy nem nagyon kell készülnöm, hiszen már volt jogsim. A trükk viszont abban van, hogy rengeteg dolgot másképp mondanak itt, más a nevük a dolgoknak, mások a táblák mint az USA-ban. Szóval azért nem árt átvenni az anyagot legalább egyszer. Utána már csak be kell gyakorolnom a  vezetést, és levizsgázni. Ezzel párhuzamosan persze munkát keresek, majdnem midnen héten beadom valahova a jelentkezésemet, eddig sikertelenül. De talán az új év majd meghozza a munkát is. 

Nagy a mókussűrűség a parkban :)

Emellett nagy lomtalanitásban vagyok. Próbálom tovább szelektálni a cuccainkat, és elérni, hogy amennyi karácsonykor bejön, kb annyi kerüljön is ki a lakásból. Meghirdettem a helyi netes eladós helyen pár dolgot, és ha szépen lassan is, de visznek belőle. Így összeségében nem lesz több dolgunk mint eddig volt. Karácsonyra már pár hete befejeztem a bevásárlást ami a gyerekeket illeti. Ezen a ponton megint nagyon hálás vagyok az itteni bolhapiac- adománybolt párosnak, mert szerintem igazán szuper dolgokat sikerült beszereznem az eredeti ár töredékéért. 

Ezen kívül egyébként szerencsére nincs velünk semmi. Várjuk a Télapót, a gyerekek már teljesen be vannak zsongva. Tél van, most már tényleg hideg van kint. Itthon még tanuljuk a fűtést, de nem fázunk a lakásban, kintre meg jól felöltözünk, és kíváncsian várjuk, lesz-e hó. 

*A ragozással még vannak problémák, de legalább már próbálkoznak.