December 10: Gyerek- manó, 1-0

Olyan sebességgel száguldott el ez a november, hogy szinte nem is volt. Ezt  a halloweenes posztot is most írtam az előbb, aztán mire kettőt pislantottam azt vettem észre, hogy már a facebookon se posztoltam egy jó ideje. Azt hiszem ilyen a dolgozó anyukák élete. Na de nem panaszkodom, mert ez alapvetően jó, igazából mesélni akartam.

Fáradnak a gyerekek. Esténként már 6-kor kérik hogy menjünk fürödni, aztán aludni. Nagyon hamar elalszanak (juhééé!), végig alusszák az éjszakát és így is reggel 7-kor úgy kell őket kikönyörögni az ágyból. Ez nagyon megterhelő és fárasztó mindannyiunknak. Van hogy sírás is van, ha nem konkrétan ezen, akkor valami mondvacsinált hülyeségen. Szóval kitaláltuk, hogy benevezünk mi is erre a karácsonyi manós dologra. Az adventi kalendáriumhoz se kedvünk, se időnk, a plusz csoki meg nem kell. Ezek a manók meg olyan jópofák, és mivel éjszaka rosszalkodnak, reggel lesz miért felkelni és megnézni mit csináltak.

Na szombaton délután meg is jöttek, bemásztak az ablakon. A gyerekek csak este vették őket észre, volt ám nagy sikongatás, boldogság! Lefektettük a szabályokat: a manókhoz nem szabad hozzáérni, mert akkor hazamennek a Télapóhoz. Ránk is szóltak a kölykök ha csak a közelükbe mentünk. A könnyebb kelés első éjszaka fordítva sült el: Dani az éjszaka közepén felkelt és kereste az addig már elmozgatott manókat. Alig bírtam visszaparancsolni az ágyába. Reggel aztán megtalálták őket: a csintalan manók megették az összes sütit  a sütis dobozból. Bár figyeltünk arra, hogy maradjon 2 a dobozon kívül is, Daninak így is sikerült megérintenie az egyiket. Lett nagy sírás, most mi lesz, hazamegy a manó. Hamar megvigasztaltuk, hogy majd írunk a Télapónak, küldjön egy másikat, mert ez csak baleset volt. A manó el is tűnt napközben, Dani tudomásul vette.

Később aztán a nap folyamán sütöttem még egy adag sütit. Dani nézegette, majd azt mondja: Mama, remélem a manó nem eszi meg ezt a sütit is, különben meg fogom fogni. :D A lényeg azt hiszem átment :D