Április 16: A bundás gyerekekről

Tudom hogy most a gyerekekről kéne írnom a szülinapjuk kapcsán, de a cicákról már olyan régen akartam mesélni, hogy mégis velük kezdem. Mandy ugyanis már jópár hete sántít, húzza az egyik lábát. Elvittem orvoshoz, aki először megvizsgálta, majd nagyjából megvonta a vállát, és jobb híján adott egy fájdalomcsillapítót, hogy szedje egy hétig, hátha. 

Akinek van macskája, az tudja milyen vicces művelet tud lenni a macskának a gyógyszer beadása. Ez ilyen fecskendős kis folyadék, amit naponta egyszer kell a szájába varázsolni az állatkának. Amennyire tartottam tőle, Mandyvel annyira könnyen ment. Az első pár alkalommal még nem tetszett neki hogy lefogtam, de szerintem pillanatok alatt összerakta a kis fejében, hogy gazdi fecskendővel, 1 másodperc kellemetlenség, aztán jutalomfalat, később meg nem fáj annyira a lábam. Egy hét után jobb lett neki valamivel, de nagyjából amint abbahagytuk megint ugyanúgy húzta a lábát. 

Mi közben elutaztunk, és mikor visszajöttünk mentünk is vissza az állatorvoshoz. Azt mondta, valószínűleg artritisze van szegénynek, amivel igazából nem tud mit csinálni, mint hogy ad több fájdalomcsillapítót. Alternatívaként meg is röntgenezheti, amiből kiderülhet hogy tényleg az-e, de igazából nem lennénk sokkal okosabbak azután sem, és a gyógyszert akkor is kapnia kéne, így maradtunk abban, hogy egyszerűen adjuk neki a gyógyszert. Azért nem aggódik ő sem és én sem, mert ugyrik fel-le a bútorokra, esténként véres vadászatot tart a játékegérrel, eszik, iszik, dorombol, szóval működik. 

A gyógyszerszedés meg annyira megtetszett neki, hogy ha elfelejtem, akkor jön a konyhába nyávogva, leül, és magyaráz, amíg meg nem kapja. Már nem kell lefognom, gyakorlatilag magától nyitja a száját, beveszi, aztán várja a falatkát. Amúgy meg ha lehet még családibb családi macska lett mint eddig. A gyerekeket kifejezetten szereti, fekszik közéjük ha mesét néznek, ha a földön játszanak. Tudja mikor érek haza, és azonnal jön le köszönni, és olyankor még a dadusnak is hízeleg egy sort. 

Félix is kezd megenyhülni a gyerekek irányába. Már van hogy lejön csak úgy magától, és dörgölőzik, ciripel nekik. A nagy szerelme továbbra is én vagyok, alig várja hogy este leüljek, és már sündörög is oda hozzám, és kúszik az ölembe. A két macska abszolút kedvence viszont az, amikor én tornázom. Csak lerakom a plédet a földre és már rohan mind a kettő. Szerintem azt hiszik, hogy én ilyenkor velük játszom.

Pilates nehezítéssel :D

Cseppet se szemtelenek

ÉS ha végeztem elfoglalják a plédemet :D

Dörgölőznek a fejembe vagy ahol ahol érnek, belefekszenek a nyújtásomba, fetrengnek, dorombolnak. A vicces hogy a Gyerünk anyukám tornái között is van olyan, ahol be-besétál és műsorozik 1-2 fekete-fehér cica, így aztán elmondhatom magamról, hogy mi aztán tényleg azt utánozzuk ami a TV-ben van :D 

TV nézés

Mit nézteeeeek?