Június 14: 26. hónap - Sz*r ügy

Megfogadtam hogy nem fogok írni a gyerekek anyagcseréjéről, de csak nem úszom meg. Szorgalmasan kutakodtam a havi élményeink között, de nagyjából erről szól most az életünk, így erről írok, hátha valaki másnak is jól jön még valaha ha rákeres arra hogy "székletvisszatartás". Szóval aki nem bírja a témát az ugorja át a következő két bekezdést.

Az van, hogy a gyerek (szándékosan nem írom melyikük, nem az a lényeg) kitalálta, hogy ő nem AKAR kakilni. Volt már korábban pár ilyen körünk, de akkor mindig csak 2 napig tartott a móka. 1 nap kimaradt, cserébe második nap reggel 9-től délután négyig vonyított, és végül nagy üvöltés közepette megszületett a végeremény. Utána mint akit elvágtak csicsergett, boldog volt, és el is felejtettük az egészet újabb pár napra. Magától elmúlt a dolog, nem is idegeskedtem rajta. Most viszont durván rákapcsolt, mert 3-4 napot simán kihagy produkálás nélkül. Mondogatja hogy kaki, kaki, és látom hogy kéne neki, és azt is hogy baromira koncentrál hogy ne történjen meg. Ahogy telnek a napok egyre nehezebben megy neki a visszatartás, és egyre nagyobb kiborulások kísérik az egészet. Persze az ember az elején még tök nyugodt, mondja hogy kaki, mondom hát akkor kakiljál, aztán megy továb az élet. Ha tovább magyarázza megkérdezem akar-e bilibe, WC-be, istenőrizz, fejrázás, jó, ha nem hát nem, nem foglalkozom vele. Viszont ahogy egyre többet kell koncentrálnia, úgy egyre jobban magába fordul. Csak fekszik a kanapén a kis játékaival, nem akar mozogni, mert nyilván az is elősegítené a folyamatot. Ha leviszem a játszóra szaladgálni, akkor ott sokszor egyszerűen visszamászik a babakocsiba, és szenved magába, amíg a másik játszik. A korábbi kedvenc esti fürdés meg egy szabályos rémálom lett, mert a meleg víztől is tart, az is csak ellazítaná ugye. És mint egy beakadt lemez csak mondogatja hogy kaki, pápá kaki (próbáltunk elbúcsúzni tőle), popó (megbeszéltük hogy honnan jön ki), és napi több óra ilyen után már nehéz jó képet vágni az egészhez, mert magadban már üvöltöd hogy akkor kakilj bmeg, de persze neki csak megsimogatod a fejét. 

Ismeretterjesztő rajzsorozat

Természetesen utánaolvastam, és megtudtam, hogy ez nem is olyan egyedi probléma mint gondoltam. Szobatisztaság környékén sokszor előfordul, és nagyjából elkerülhetetlen. Nálunk ez nem tabu téma, bejöhetnek a WC-re velem, megbeszéljük mi történik, lerajzoltuk amikor láttam hogy nagyon érdekli őket a téma (napokig az utcán látott kutyagumikon pörögtek). Azt tanácsolják mindenhol hogy ne csináljunk belőle ügyet, na ez a legnehezebb, mert maga a gyerek adddig feszegeti a határokat amíg már ügy lesz belőle. Pedig szerintem a korosztályukhoz képest elég sok rostot esznek, zöldség, gyümölcs mindennapos, napi több joghurt, olivaolajos hal, és most már arra is tudatosan figyelünk hogy eleget igyanak. Ugyanazzal a diétával az egyiknél minden oké, a másiknál meg...Szóval ez nem kaja kérdése. Hagyományos hashajtó módszereket nem is javasolak egyébként, mert állítólag az csak ront a helyzeten. Itt ugyanis nem arról van szó hogy a gyerek nem tud, hanem arról, hogy valmai miatt nem akar. És általában csak a Jósitenke tudja mi váltja ki ezt a szorongást. A bilizést így egyelőre rájuk bízzuk, ha kérik ráülhetnek, de nem erőltetjük, főleg addig nem, amíg ez a probléma meg nem oldódik.

Reggeli "kávé"

Szőlőevés

Amúgy meg volt 2 hetünk amikor szépen egymás után benyaltak egy fincsi negyven fokos lázzal járó vírust. (És a héten repetáztunk belőle mindannyian) Sikerült ezt úgy, hogy keddtől csütörtökig voltak betegek, egymást követő heteken, így kimaradt 2 hét bölcsi. Esküszöm hiányzott nekik is. Olyan kis vidám kipirult az arcuk mikor megyek értük, hogy öröm nézni. És most már a búcsúnál sincs nagy dráma, egy pár másodperces kis hiszti, de aztán mennek is befelé, vissza se néznek. A gondozónőket imádják. Az egyikükkel sokszor összefutunk a boltban, messziről integetnek neki, puszit dobnak, az meg odajön és összecsókolgatja őket. :)

Közös olvasás

Nagy fejlemény volt még a hónapban a játszótéren, hogy végre játszottak valakivel. Van egy kisfiú akivel egy bölcsibe járnak, és gyakran jönnek ugyanoda ahova mi járunk le játszani. A kisfiú nagyon szereti Danit és Lilit, folyton ölelgetné meg puszilgatná őket. Ők először örültek neki, de aztán kezdte zavarni őket a dolog. Érdekes olt látni hogy amíg Dani zsigerből csak letolta magáról a kispajtást, addig Lili inkább tűrte volna az ölelgetést, annak ellenére hogy már nem akarta annyira. Aztán amikor mondtam neki hogy nem muszáj ha nem akarja, akkor már ő is eltolta magától a kis udvarlót. Mindezek ellenére ez a kisfiú mindig jön hogy játszana velük, de az enyémek meg nem tudták hogy mit kezdjenek ezzel, így végül leültem velük a porba és kicsi pácikával rajzoltunk a földre mindenféle érdekes dolgot, így nekiálltak együtt játszani. Hosszú még az út a felhőtlen, "hátra se nézek anyámra" játékig, de játszottak, és nekem ez a lényeg.

A beszédfejlődésükön már kínomban csak röhögök. Azt nem mondják hogy igen (helyette "azt"), meg hogy nem, de azt hogy béka, gekkó, rigó, pingvin, veréb azt simán. Nehéz amúgy, mert lehet hogy mondanak valamit spanyolul is, csak azt meg én nem ismerem fel. (Update: igazam volt, ma simán odaholázott Lili a kis barátjának, csak hozzánk nem bezsélnek spanyolul, mert hogy nincs értelme) Megint rákattantak a rajzolásra, és megint teljesen másképp rajzolnak. Rengeteg színt használnak, és kitöltik a lapot. Esküszöm egyik-másik alkotásuk modern műnek álcázva simán eladható lenne valami galériának. Lili nagy lendülettel inkább "firkál", Dani meg pici apró mozdulatokkal színezget, sokal kisebb felületen.

Mielőtt gyerekeink lettek sok rosszat olvastam Bartos Erikáról, meg az APG sorozatról, de minket is elért a végzet, és azt kell hogy mondjam, kezdem csodálni a nőt. Megkapták az ikrek az első APG könyveiket, és totálisan, ezer százalékkal belezuhantak. Imádják a részletgazdag rajzokat, az egyszerű sztorikat, amik velük is megtörténtek, történnek. Mondjuk közölték Annára hogy az a Babóca, Peti meg a Bogyó, de azt hiszem ez teljesen elnézhető félreértés. Minden nap kiolvassuk a könyveket, és nem is olyan sok részletben. 5-6 fejezetet simán végigülnek, és érdeklődve figyelik. Elalváshoz is azt kérik az ágyba,  olvasnak maguknak, van hogy könyvet cserélnek, amíg bele nem alszanak.

És a végére az egyik legcukibb Lilitől: mostanában úgy alszik el, hogy előtte át kell ölelnie a kezemet amivel megsimogatom az arcát. Szorítja jó szorosan,és esküszöm így mondja hogy szeret. Na többek között ezek azok a pillanatok amiért megéri.... :)