Június 24: Papahiány

Úgy érzem ez nem a mi nyarunk. Talán elég csak annyit mondanom, hogy amióta jó idő van, még nem jutottunk le a tengerhez egyet homokozni (az is igaz hogy nem tudunk csak úgy lesétálni papucsban, hűtőtáskával a vállukon), de még a ház előtt lévő medencéhez se tudtunk lemenni, mert valaki folyamatosan beteg. Azt hiszem (remélem) a horror múlt héten és hétvégén tetőzött, amikor Gombi hazautazott pár napra Magyarországra, én meg itt maradtam a gyerekekkel. Azért ez így magában még nem lett volna a világ vége, de az ikrek jelentősen megnehezítették ezt a pár napot.

Kezdve azzal, hogy Dani lebetegedett. Csütörtökön még tudtak bölcsibe menni, de este már elkezdett belázasodni, és végigköhögte az éjszakát. Pénteken riasztottam Gombi egyik munkatársát, hogy szerezzen nekünk időpontot az orvoshoz, mert nem akartam lázas gyerekkel ittmaradni hétvégére. Sikerült is a délutáni alvásidő közepén eljutnunk az ügyeleteshez (sima doki aznap már nem volt), aki nagyjából csak annyit kérdezett járnak-e a gyerekek közösségbe. (AzÍr Kapcsolat gyereke is beteg, ugyanoda járnak) Megvizsgálta, de nem látott-hallott semmit. Adott lázcsillapítót, és mondta ha hétvégén még mindig lázas lesz akkor hétfőn vigyük vissza a gyerekorvoshoz. 

Na nagyjából ahogy hazaértünk Dani láza az egekbe szökött, ha 38.5-re le tudtam nyomni az már kész sikerélménynek számított, mert olyankor evett pár falatot. Ezen kívül csak feküdt szegényke, de aludni meg nem nagyon tudott a köhögéstől. Persze én sem, így jól megalapozta a hangulatot a hétvégére. Na és ha azt mondom hogy még a negyven fokos lázban fetrengő Dani volt a kisebb gondom, akkor talán tudom árnyalni a dolgot. 

Lili ugyanis teljesen megmakkant. Mindenért toporzékolós sikítós hisztit csapott, nem túlzok MIN-DE-NÉRT. Inni akarok? Hiszti. WC-re akarok menni? Hiszti. Daninak lázat akarok mérni? Hiszti. Körtés joghurtot akarok adni mikor ő körtés joghurtot kért? Hiszti! Felállok a kanapéról úgy hogy ő nincs a nyakamban? Hiszti. Le akarom fektetni aludni? Hiszti. Megközelítem az ágyát? Hiszti. Ki akarok menni a szobából? Hiszti. Játszani akarok vele valamit? Hiszti. Nem akarok vele játszani? Hiszti. Úgy zuhanyoztam hogy toporzékolt és üvöltött a fürdőajtóban. Komolyan, én még ilyet nem láttam. Este 11-kor még toporzékolva-sikítva rázta az ágyat, azt hittem ránk hívják a rendőrséget a szomszédok. Második naptól aztán áthidaltam a problémát azzal hogy melléfeküdtem a földre egy matracra és a rácson keresztül fogtam a kezét amíg el nem aludt. Napközben ha csak lehetett az ölemben ült, lógott, és szorította a nyakamat. Elképzelni nem tudtam mi baja lehetett, de az nyilvánvaló volt hogy 1.valami nem kerek 2. ha így folytatja egy héten belül a zárt osztályra kerülök. 

Aztán Gombi hazaért vasárap este és másnaptól mint akit elvágtak,megint normális kétéves lányom lett. Még mindig bújik, ölel, de már sokkal elviselhetőbb napközben. Még ott ülök amíg elalszanak a szobában, de már nem fogom a kezét. Ki tudok menni 1-2 percre közben ha valami kell, nem lesz belőle világdráma. Szóval hiányzott neki az apja, megkavarta hogy skypoltunk vele, nem értette ezt az egészet. Most is sír ha Gombinak mennie kell dolgozni, de azért szerencsére ez már kibírható. 

Danit közben visszavittük orvoshoz, kiderül hogy csúnya fülgyulladása van. A pénteki doki még éppen nem látta meg. Kapott gyógyszert, amit ugyan nem akar bevenni, és közelharc minden ilyen akció, de gyógyul, és már játszik eszik, csibészkedik, szóval megmarad. És úgy tűnik talán én is.