Tegnap azzal fogadtak a bölcsiben, hogy a gyerekek valenciaiul énekelnek. Nem ám spanyolul. Mert hogy itt többféle nyelvet is beszélnek a népek, nem csak spanyolt. Külön órán tanulják a valenciait a gyerekek az iskolában, vannak családok ahol otthon csak azt beszélik, a formanyomtatványokon meg a második nyelv az nem angol, vagy más világnyelv, hanem a valenciai. A bölcsiben meg időnként beficcen 1-1- valenciai kis dalocska is, amit úgy tűnik Dani és Lili szemrebbenés nélkül megtanulnak, ha úgy adódik.
Ez akárhogy is számolom, a negyedik nyelv nekik (plusz az ikernyelv ugye), ezek után egyáltalán nem csoda, ha itthon továbbra sem beszélnek velünk összefüggően, hanem láthatóan igyekeznek tartalékra venni a dolgot. Bezzeg egymással dumálnak, de azt meg csak ők értik és mi nem. Bár néha kihallom, hogy spanyolul beszélnek egymáshoz, meg azért van bőven magyar is a szókincsükben, de egyelőre én még így is főleg halandzsának hallom, amit a másiknak mondanak.
A másik ez az éneklés dolog, amire most nagyon rászoktak. Dani kezdte, kitalált magának egy kis dalocskát, ami úgy sejtjük a tűzoltóautóról szól, bár sok értelme szerintünk nincs. Így szól: Niiiinóóóósááá-káásááká. Természetesen Lili is eltanulta tőle, és van olyan hogy megyünk az utcán, a két gyerek a két oldalamon sétál, és hangosan kántálják a niiiinóóósááát. Esténként is sokszor hallom hogy éneklik: Bóbitaaaa-Bóóóbitaaaa. Ami érdekes, hogy tőlem viszont mindig a Bóbit kérik ha meg akarják hallgatni, sosem mondják hogy Bóbita.
A másik jópofa dolog, hogy elkezdtek megosztani dolgokat egymás között. Sokszor rajta kapom őket, hogy szépen elosztják a játékokat, Dani ad az autóiból, Lili a gyöngyeiből, de úgy, hogy akkor most a zöldek a Lilié, a pirosak a Danié. Sőt, Dani kölcsönadja Lilinek a szent tűzoltói közül az egyiket, hogy aludasson vele. A legjópofább pedig az volt, amikor csak egy szívószálas narancslénk volt, és úgy itták meg, hogy adogatták egymásnak, kortyonként. Mondjuk ezt hasonlóan szokták eddig is, csak kellett a segítség: most Dani iszik, 1,2,3, csere, most Lili iszik, 1, 2,3, csere. Ezúttal viszont teljeen önállóan megoldották így, csak nem számoltak hozzá. Mi meg Gombival lélegzetvisszafojtva néztük, hogyan osztoznak el egy doboz narancslén. Másnak viszont továbbra sem akarnak kölcsönadni semmit, még elméletben sem. Gondolom, az majd egy következő lépcsőfok lesz.
Időnként viszont túlzásba viszik az osztozkodást. Például amikor engem meg Gombit osztanak el maguk között. Képesek ezen szájkaratézni hosszú percekig, hogy : Dani - Mama, Lili- Mama! Dani - Papa, Lili -Papa! Dani- Mama! No! Lili - Mama! És akkor sem hagyják abba, amikor végre eltalálnak egy olyan verziót, amelyikben egy gyerekre egy szülő jut. Úgy látszik ez nem alku tárgya. :) Amúgy is nagyon benne vannak ebben a családosdiban. Ha elmondják hogy voltunk valahol, azt azzal teszik, hogy felsorolják ki mindenki volt ott. Ugyanúgy, a családtagokat is elmondják sorban, és azt hogy kivel mit csináltunk, amikor otthon voltunk.
Azt mondják, hogy ilyenkor még nem nagyon játszanak együtt a gyerekek, csak egymás mellett, de én azt látom, hogy ők egyre többet játszanak egymással. Kitalálnak maguknak játékokat, főznek , megterítenek, és behívnak vacsorázni. Nyújtják egymásnak a kezüket, ha felmásznak valahova, Dani meg megigazítja Lili maciját, ha útközben vagyunk és csúszna ki a kezéből. Boltosat játszunk, én kérek valamit, ők elmennek, hozzák a láthatatlan akármit, odaadják, elveszik a láthatatlan pénzt, és nagyon örülnek amikor megeszem a láthatatlanul is nagyon finom valamit. :D
Közösen menekülnek a sárkány vagy a boszi elől, akit általában én játszom, de az is van, hogy elég a láthatatlan ellenség. Bebújnak a függöny mögé és ott játszanak, de csak csendben, nehogy a sárkány meghallja. A gyöngyökkel is csak pár napig fűztek, most valami számomra érthetetlen játékot játszanak vele, amiben szerepel egy dájnoszó (dinoszaurusz) is. Ma meg elkezdtek megtanulni bukfencezni, egyelőre még kell segítség, de szerintem hamar rá fognak érezni, csak bírjam idegekkel ahogy próbálkoznak.
Hogy valami rosszat is írjak, időnként még mindig előjönnek a kakigondok. Sosem tudjuk konkrétan mitől, és azt sem, hogy mitől múlik el. Csak sejtjük, hogy a mi stresszünk csapódik így le a gyereken, de túl sokat nem tudunk tenni ellene, mert a stresszt nem mi generáljuk magunknak, mi csak próbáljuk lereagálni a lehető legjobban. Viszont mindig elmúlik a probléma, úgy ahogy jön, egyik napról a másikra, szóval csak türelemmel kell lennünk. Ez azért még mindig nem egyszerű. Így a szobatisztaságot eszünkben sincs nyomatni, bízunk abban, hogy majd ha érettek lesznek rá, akkor azt észre fogjuk venni, és segítünk nekik, ahogy igénylik.
És mindjárt itt a karácsony, amit most először ők is úgy igazán várnak. Minden karácsonyfát meg kell néznünk minden kirakatban, imádják a fényeket, és teljesen értik, hogy karácsonykor lesznek ajándékok (azt bezzeg mondják). Szóval mi is nagyon várjuk :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése