Na megint úgy elszaladtak a napok, hogy a blog felé se tudtam szagolni. De talán valahol ez nem is olyan nagy tragédia. Az történt ugyanis, hogy elkezdtem önkénteskedni az egyetemen, Gombiék laborjában.
Ez egy jó hosszú folyamat eredménye. Gombi projektjének van egy olyan része amihez én is értek, és mondtam neki, hogy segítek. Ő ezt elmondta a főnökének, aki erre felajánlotta, hogy felvesz önkéntesnek, vagy ahogy itt hívják "látogatónak" a laborjába (mennyivel jobban hangzik már mint az önkéntes?). Ez egy nagyon sok lépcsős papírmunkával kezdődött. Jelentkezési lap kitöltése, megfelelő főnököktől megfelelő aláírások a megfelelő helyekre... minimum 6 lépés volt, és most nem túlzok. De végül ahhoz képest elég hamar megkaptam a státuszt, és onnantól már csak másfél hét volt amíg megjött a hivatalos belépőkártyám az épületbe meg a laborba. Most már csak pár tréninget kell elvégeznem hogy érdemi munkát is tudak csinálni.
Nekem ez több szempontból is tökéletes.
1. Jól mutat a Cv-ben, kicsit eltereli a figyelmet a kihagyott 3 évről
2. Kimozdulok itthonról, felnőttek között vagyok, sőt szakmabeliek között.
3. Ez egy kockázatmentes visszatérés a munkába úgy, hogy ha valamelyik gyerek lebetegszik és nem tud oviba menni, akkor itthon tudok maradni velük.
Igaz fizetést nem kapok, de a felelősség se gigatikus egyelőre.
3+1: imádom az egyetemek hangulatát, otthon vagyok benne, a helyemen
Így, hogy a gyerekek csak 2.5 órát vannak az oviban, nem tudok sokat bent lenni, de okos logisztikával próbáljuk maximalizálni a bent töltött időmet. Gombi viszi a gyerekeket reggel, én hozom el őket. Ennek következtében az egész napom egy rohanás amíg nincsenek itthon, ha meg itthon vannak, akkor meg ők maguk intenzívek, szóval mire este leülök addigra már csak lesek ki a fejemből. Na ezért írok ilyen ritkán.
Ez igazan remekul hangzik! Jol kitalaltatok, gratula! :)
VálaszTörlés