Nemrég volt egy nehezebb időszakunk a gyerekekkel. Egyik napról a másikra bekapcsolt náluk az "akarom" gomb, mindent nagyon akartak, semmi nem volt elég jó. Persze én tartottam a frontot a határokkal, ami frusztrált őket, amitől vinnyogtak, nyünnyögtek egész nap, semmi se volt elég jó, amitől meg én frusztrálódtam, amitől meg ők lettek még elviselhetetlenebbek... egy szóval finoman fogalmazva is kezdtünk egymás agyára menni. Úgyhogy fogtam őket az egyik hétköznap, és ovi után megpakoltam a kis hátizsákjukat elemózsiával, felpattantunk a buszra, és elmentünk kirándulni a Belvoir Forestbe.
Ahogy leszálltunk a buszról, már egy teljesen más állapotban voltunk mindannyian. Tisztán emlékeztek arra hogy már jártunk ott. Elmondták melyik fára másztak fel, hol álltunk meg pihenni. Sérelmezték, hogy a fű benőtte a helyet ahol a múltkor piknikeztünk. Egy csapásra lenyugodtunk mindannyian, nyoma sem maradt a korábbi feszültségnek. Megcsináltuk a majd' 3 km-es túrát, és ugyanúgy élvezték mint az első alkalommal.
Ugráltak, szaladgáltak, és minden görbe fánál megálltak megnézni a leveleket, mohát, zsurlót ami éppen szembejött, és kérték, hogy nézzük meg a könyvben mi az. (Soha nem hittem volna hogy egy 4 évest tényleg érdekelni fog hogy pontosan milyen mohát is látunk a fatörzsön. Eszem megáll tőlük :D ).
Szóval szuper jót kirándultunk, és mindannyian kisimult idegekkel jöttünk haza. Szerintem megyünk még máskor is, működik az erdőzés mint családi relaxációs techinka :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése