November 21: Valenciai kiruccanás

Egy hete ilyenkor még nem tudtuk, hogy el tudunk-e menni erre a régóta tervezett kirándulásra. Vasárnap délelőtt indult a vonatunk Valenciába, de Lili péntek éjjel elkezdett sugárban hányni, és szombaton estig lázas is volt. Viszont folyamatosan javult, evett, játszott, így azt gondoltuk, hogy ha már egyszer minden ki van fizetve, akkor megkockáztatjuk az utat. 

A vonatjegyet interneten meg tudtuk venni, csak ki kellett nyomtatni a bizonylatot. Az állomáson a peronok bejáratánál leolvasták a vonalkódot a kalauzok, és utána szállhattunk fel a vonatra. Ezen a ponton volt egy kis bonyodalom, mert az ülések számozása nem egyezett meg azzal ahogy a neten mutatta az üléseket a rendszer, így nem ülhettünk volna egymás mellé. Gondoltuk ezen csak nem akadnak fenn az utasok, elcseréljük a másik utassal és kész. Valamiért eleinte mégsem akarta, de végül feladta és együtt utazhattunk. A dolog másik gyönyörűsége, hogy a gyerekeknek nem lehetett helyjegyet venni, mivel 3 év alattiak. Persze így ingyen utaztak, ami szuper, csak éppen az ölünkben kellett őket tartani. Még szerencse hogy csak bő másfél óra volt az út. 2 Bogyó és Babóca, egy kis ebéd, és már ott is voltunk, csak egy kicsit volt csak kellemetlen a két 14-15 kilós az ölünkben. 

Vasútállomás

Az állomáson vártak ránk a venezuelai barátaink, Rebeca és Carlos, akik nemrég költöztek Valenciába. Imádják a gyerekeinket, és szerencsére az imádat kölcsönös. Mikor megtudták, hogy hova megyünk, azonnal elkezdtek pakolni a hátizsákjukba, hogy akkor ők azonnal indulnak a "Kajlosz"-hoz. Első utunk a hotelba vezetett, hogy le tudjunk pakolni, és a gyerekek letudják a délutáni alvásukat. Továbbra is extrém jól viselik a máshol alvást, minden gond nélkül lefeküdtek és elaludtak az érkezés után fél órával. 

Amíg ők pihentek, addig én kiszaladtam a városba kicsit körülnézni, és szerezni valami gyors ebédet. Miután mindenki jóllakott elindultunk várost nézni. Ez a két kétésfélévessel kicsit merész húzás volt, de teljesen jól bírták. Főleg mert hamar rájöttek, hogy Rebeca és Carlos hajlandó őket cipelni ha elfáradtak. Mondtuk nekik hogy nem kell, de boldogan vitték a gyerekeket, úgyhogy mi vállat vontunk és élveztük a helyzetet. 

Megnéztük a belvárost és a katedrálist, és felfedeztük az árnyékmacskákat, amiket random festett valaki a falak tövébe. Igazi turistaparadicsom amúgy a hely, sokan is voltak, nyüzsgött a hely, minden nyitva volt. Az egyetlen dolog ami kicsit beárnyékolta az egészet, az a sok állig fegyverzett rendőr volt - nem tudott az ember nem arra gondolni, hogy reméljük csak dísznek állnak a legforgalmasabb tereken, utcákon. (Dani viszont nagyon örült nekik és a rendőrautóiknak)

Este megvacsoráztunk egy libanoni miniétteremben, majd utána még a szobánkban beszélgettünk a gyerekek alvásidejéig. Az elalvással megint nem volt különösebb gond, amint látták a gyerekek hogy mi is megyünk aludni, begömbölyödtek és aludtak reggelig.

Reggel is azzal ébredtek hogy Kajlosz, hol a Kajlosz. Elkészültünk, kijelenteztünk a hotelből, és átballagtunk Rebecáékhoz, ahol leraktuk a nehéz cuccainkat, hogy ne azokkal kelljen egész nap mászkálnunk. Aznapra ugyanis nagy kirándulást terveztünk: elmentünk megnézni a Természettudományi Múzeumot.

A Művészeti Múzeum és a Planetárium

A Természettudományi Múzeummal a háttérben

Kicsit buszoznunk kellett hozzá, de megérte. Egymás mellett van ugyanis a Művészeti Múzeum, a Planetárium, a Természettudományi Múzeum és egy Aqua World. Ez így leírva is jól hangzik, de élőben döbbenetes látványt nyújtott. Teljesen futurisztikus ez az épületegyüttes, simán elmenne egy sci-fiben valami nagyon fejlett civilizációjú idegen bolygó fővárosának. Ha lett volna egy hetünk akkor szépen körbelátogattuk volna mindegyiket, de így hogy csak egy fél napunk volt, mi a Természettudományi Múzeumot választottuk.

Az is hatalmas, és modern, és olyan látogatóbarát amennyire csak lehet. Van külön egy rész a kisgyerekeknek, ami gyakorlatilag egy interaktív játszóház. Van benne pancsoló, kis tó halakkal, egy igazi élő nyuszi, mindenféle állat amire fel lehet mászni, mászóka, tükrök, állathangok, ki mit eszik... irtó jópofa és szórakoztató az egész. Még mi, felnőttek is ellettünk volna ott órákat, ha nem zárják be időnként. Ezt igazából nem nagyon értettük miért csinálják, de biztos megvan rá az okuk.

Miután kiszaladgálták magukat a gyerekek, elszaladtunk a közeli plázába ebédelni. Találtunk egy szuper japán helyet, ahol annyit ehettünk a befizetett fix összegért, amennyit akartunk. A gyerekekért akkor még nem kellett fizetni, de lehet hogy miután eljöttünk változtattak az árakon, mert Lili simán megevett egy felnőtt adag gombát (mindenből kiette), aztán leöblítették az egészet annyi fagyival amennyit meg bírtak enni...hát nem biztos hogy jól járt velünk az étterem :D 

A múzeum a másik végéből

Utána már csak egy gyors körre maradt idő a múzeumban. Azt a részt néztük meg, ahol mindenféle jópofa fizikai kísérletet lehetett csinálni. Hangot generálni ezzel-azzal, prizmákkal játszani, hologramba nyúlni... gyerekek nélkül is eltöltöttünk volna ott pár órát. Így viszont a legtöbb dolgot csak felületesen néztük meg. 

Ezen a ponton volt egy kisebb dráma is, ugyanis Lili valahol ott felejtette a Vukot. Az volt a szerencse, hogy túl álmos volt már addigra hogy érdekelje (nem aludtak délután). Én viszont mint a mérgezett egér rohangáltam körbe a helyet, de nem találtam. Elmenőben azért még megkérdeztük a bejáratnál hogy nem adta-e le valaki, és de, ott ült a pulton a pénztáros mellett. 

Elfáradtak

Innen már csak visszabuszoztunk a pályaudvarig. Útközben mindkét gyerek kidőlt, és amíg ők rajtam meg Carloson aludtak, addig a többiek elszaladtak a cuccainkért Rebecáékhoz. Felszálltunk a vonatra, és ezúttal a jegyeink is jó helyekre szóltak. Hazafelé se volt semmi gond, Dani főleg aludt, Lili meg játszott a Vukkal, és mesét olvastunk. Egyikünket sem kellett itthon elringatni, nagyon fáradtan, de mégis feltöltődve értünk haza. Kajloszt azóta is emlegetik, még szerencse hogy jönnek majd látogatóba ők is. :)