A pihenés ott kezdődik, hogy amióta a gyerekek nem járnak oviba, azóta nem alszanak délután. Az első pár napban túl izgatottak voltak attól, hogy nincs ovi, mi meg itthon vagyunk, hogy azért nem aludtak, aztán meg már mi nem küldtük el őket, mert annyira jó hogy cserébe korán elmennek aludni. Így legeslegkésőbb 8-kor már hortyognak, de inkább előbb, és reggel 8-ig hangjukat se halljuk. Néha olyan jó fejek, hogy van hogy felkelnek, és eldumálnak-játszanak a szobájukban csendben 9-ig is, mi meg addig alszunk. Máskor meg bebújnak még hozzánk kicsit szuszogni, az is jó, ha csak reggel 1-2 óra, és nem egész éjszaka. (Amúgy már nem is tudnának velünk aludni. Ha át is jönnek éjjel mert rosszat álmodtak, akkor kicsit bújnak aztán visszamennek az ágyukba inkább. Elkényelmesedtek ők is. ) Szóval alszunk amennyi belénk fér.
Kipihenten a karácsonyi készülődés is egy másik kategória. A gyerekek ajándékait már hetekkel ezelőtt beszereztem, becsomagoltam. Gombiét dettó. A családét kitaláltuk. Egy nagy projektem maradt csak közvetlenül karácsony előttre: a sütis dobozok. Az utóbbi években barátoknak már nem nagyon vettem ajándékot, inkább sütöttem 3-4 féle aprósütit, és szép dobozokban odaajándékoztam őket. Az az igazság a sok költözéstől nagyon praktikus lettem. Nekem most másom sincs mint időm, az, ami a dolgozó embereknek általában nincs. Cserébe nehéz már tárgyat ajándékozni, mert a korosztályunk már megkapott minden olyan dolgot amit meg lehetett kapni a plüss-diszgyertya-képkeret-ésatöbbi vonalon. Sütni szeretek, szivesen csinálom, az emberek örülnek a sütinek, adja magát a dolog. Pár napot tehát sütéssel töltöttem, hogy minden dobozba jusson elég sütemény. Azt hiszem idén is sikere volt a dobozoknak, legalábbis az érintettek nem panaszkodtak. :)
A karácsony és környéke egyébként megint egy kicsit más volt mint tavaly Spanyolországban. Itt is szokás hetekkel előre feldisziteni a fát, ablakot, csak úgy csillog-villog a sok ablak-kirakat. Sokan ahogy elnéztem direkt elhúzzák a függönyt, hogy be lehessen látni az utcáról. Hatalmas gyönyörű karácsonyfa a nappaliban, fényfüzér a kanapé körül, a könyvespolc peremén, Santa szobor, kis hóval fedett romantikus giccsházikók (ezeket külön imádom), hóember, bejárati ajtóra lógatott ajtódíszek, van itt minden, imádtam. És egy nekünk új dolog: a karácsonyi képeslapok. Mint megtudtuk, itt ez még mindig menő, olyannyira, hogy vannak akik több mint száz képeslapot küldenek el az ünnepek környékén. Mi is kaptunk jópárat olyanoktól, akiknek eszünkbe nem jutott volna írni, de aztán még időben szépítettünk. Szerencsére a hatalmas keresletnek hála szebbnél szebb lapokból lehet válogatni. Kedvelt motívum a vörösbegy, minden második lapon van legalább egy.
Úgy terveztük, hogy az Angyalka az ajándékokat 24-n délután hozza majd, amíg elmegyünk egy körre a parkba. Én már előre terveztem hogy akkor éppen véletlenül itthon fogok "aludni", amíg a gyerekek az apjukkal sétálnak, hogy mire hazaérnek ott várja őket a fa alatt az ajándékhalom. Ja, a fát pár nappal huszonnegyedike előtt diszitettük fel együtt, szerintem utolsóként az egész városban. Idén már nagyságrendekkel könnyebb volt a gyerekekkel, nagyon várták, élvezték a dolgot. Na a terveinket keresztül húzta az időjárás, aznapra egész napos esőt mondtak, így rögtönöztünk, és 24-n reggel már ott várta őket az ajándék a fa alatt. Volt ám nagy boldogság! Mindketten kaptak saját ajándékokat, és ezen felül vettünk jópár közös játékot is. Meglepően keveset veszekedtek rajtuk, szóval úgy néz ki jól sült el a dolog.
Most először gondoltuk úgy, hogy igazán nagyok már ahhoz, hogy közösen játszható, társasjátékokat kapjanak. Igazunk volt. Míg egy fél évvel ezelőtt azért egy memóriajáték elég küzdős volt ahhoz, hogy egy idő után már ne legyen kedvünk hozzá, most már szépen kivárják a sorukat, és pillanatok alatt megtanulták a játékszabályokat. Memóriajátékban laposra vernek minket, a dominót még tanulják, de nagyon élvezik, úgyhogy minden nap játszunk mindennel, közösen. A kapott kirakókat gyakorlatilag fél kézzel kirakják, attól tartok azokból kicsit a kihívási szintjük alá lőttünk. Legnagyobb sikere a kirakók közül egyébként a könyvbe ágyazottaknak van, nagyon-nagyon jól jönnek utazásnál.
Mert bizony utaztunk is a szünet alatt. Nem tudom ki emlékszik még Írbarátnőmre Spanyolországból. Vele továbbra is tartom a kapcsolatot. Ahogy közeledtek az ünnepek felmerült, hogy amikor ők hazajönnek Írországba családlátogatni, akkor összefuthatnánk mi is, hiszen innen csak 2.5 órányi vonatútra laknak a szülei. Én nem akartam hogy a családjuktól vegyünk el túl sok időt, ő meg nem akarta hogy túl sokat utazzunk, így megegyeztünk abban, hogy Derryben találkozunk, ami innen 2 óra vonatútra van.
 |
| Kirakózások |
A gyerekek példásan felkeltek reggel, és komolyan mondom, egy hang nélkül elkészültek, rohantak velünk a vonatállomásra, szálltak vonatra. Halálosan élvezték a vonatozást, nézegették a könyveket, Lili kirakózott, játszottak a macikkal, és nézelődtek. Mert látnivaló az volt bőven. Az, hogy minden vad zöld, az ugye már alap. De amikor elértük Castlerock környékét, és a sínek egyik oldalán a meredek sziklafal, amiről vízesések zubognak le, a sziklák aljában kis kőházacskák, a másik oldalon vadul hullámzó tenger, gigantikus sziklákkal, vagy csak simán homokos tengerpart, hát akkor megbeszéltük hogy 1, IDE még visszajövünk mert ez valami meseszép 2, már csak ezért megérte az egész út, találkozó nélkül is 3, az volt már hogy fantasztikusan gyönyörű ez a hely???
 |
| Derry |
 |
| Egy unalmasabb tengerparti szakasz ahol nem felejtettem el fényképezni a döbbenettől |
Alig tértünk magunkhoz, már ott is voltunk Derryben. Ott egy belvárosi bevásárlóközpontba beszéltük meg a találkozót, hogy meg tudjuk etetni a kiskorúakat. Szerencsére a pláza kajálós része mellett volt egy mini játszóház a gyerekeknek, úgyhogy ideális választás volt. A gyerekek (is) rettenetesen örültek egymásnak, és nagyjából 1.5 másodperc alatt kezdtek el úgy játszani mint ha csak tegnap hagyták volna félbe. Felszabadultan szaladgáltak, hemperegtek, kacagtak, nagyon jó volt így látni őket.
 |
| Találkozás után 3 másodperccel |
A vicces az volt, hogy Noe szemrebbenés nélkül mondta utánuk a magyar szavakat, esküszöm ha még mindig ott élnénk a szomszédjukban, ez a kisfiú már folyékonyan beszélne magyarul :D Ami legalább ennyire döbbenetes volt, hogy a mieink mennyire gondolkodás nélkül beszéltek hozzá angolul. Tőmondatokban, de folyékonyan, zavartalanul zajlott a társalgás.
 |
| Séta a városfalon |
A plázás ebéd után tettünk egy kört a vároban a városfal mentén. Közben körülnézhettünk a városban. Egyik kedvencünk ez a kis templomocska volt, amit a hatodik század (ötszázas évek!!!) óta ottálló sírok vettek körbe. Kicsit hátborzongató volt, így utólag cseppet sem lep meg a sok kísértethistória ami a sírokból ki- és bemászó lényekre épül.
A séta után Írbarátnőméknek menniük kellett, és saját jólfelfogott érdekünkben nekünk is el kellett kapnunk a következő vonatot: a gyerekekből kezdett kifogyni az energia. Azért hősiesen kibírták hazáig alvás nélkül, és itthon mint a zsák úgy dőltek be az ágyba. Mi is.
 |
| Cseppet elfáradtak |
 |
| Pár perc és indul a vonat haza |
A vonatozás sikerén, és a fantasztikus jóidőn felbuzdulva következő nap délután még elvonatoztunk Holywoodba, a tengerpartra, kagylóhéjat gyűjteni. Legutóbb mikor ott jártunk bizony fáztunk kicsit, nagyon hideg szél fújt. Ezúttal készültem, dupla rétegek, sapka, ésatöbbi. Hát, majdhogynem melegünk volt. Minikirándulás volt, de jól sikerült, a gyerekek ismételten, a szünidőben sokadszorra, egy emberként dőltek be este az ágyba.
Ma meg a változatosság kedvéért begyűjtöttünk egy kölcsöngyereket: barátnőmék kisfiára vigyáztunk amíg ők költözködtek (szerencsére nem másik országba). Elfáradtunk mind, de jó kis nap volt, vendéggyerkőc is jól érezte magát, és a mieink is csak mérsékelten voltak féltékenyek.
Na ugye, hogy esélyem se lett volna blogot írni ilyen akciódús pihenés közben? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése