Megvolt életem első foghúzása: az egyik bölcsességfogamat távolította el a doki. Igazából ez a történet fél évvel ezelőtt kezdődött, az aktuális ellenőrzésen. Megemlítettem az orvosomnak, hogy volt pár nap, amikor annyira fájt, hogy nem tudtam felkelni sem, és arra gyanakszom hogy kibújt. Megnézte, valóban, a hegye kint van, de úgy áll, hogy még így is oldalról tolja a szomszédait. És kiváló felületet képez arra, hogy minden jöttment baci ott megtelepedjen, és oldalról lyukassza az egyébként teljesen rendben lévő fogamat. Javasolta, hogy szabaduljunk meg tőle. Mondtam oké, most? Jaaa, neeem, van egy várólista amire fel tud rakni, kb fél éves, amikor rám kerül a sor felhív ez a húzásokra specializálódott rendelő, és már mehetek is. Nemrég telt le a fél év, és valóban, kaptam a levelet, hogy hívhatom őket időpontért. Innen már ment minden mint a karikacsapás.
A műtétet megelőző napokban keresztül-kasul olvastam a netet, hogy mire számítsak. Találtam mindent a "semmiség, másnap már körbebicikliztem a Balatont"-tól, a "kész horror, egy hónapig nem tudtam enni"-ig. Szóval azért nem voltam túl nyugodt. Odamentem a megadott időpontra. Kitöltettek velem egy formanyomtatványt, és még a hátsóm nem ért le a váróban a fotelba, már hívtak is, hogy mehetek. Egy elég savanyú, de alapvetően udvarias, normális doki fogadott, aki azonnal elküldött röntgenre. Általában nekem a röntgen része a legrosszabb ezeknek a beavatkozásoknak, utálom ahogy a kis lapot betuszkolják a számba, vág, irritál, sehogysejó. De itt egy teljesen profi röntgengép volt, pikk-pakk megcsinálták, nem volt semmi kellemetlenség.
Biztos ami biztos megkérdezte hogy akarom-e a műtétet. Mondtam ha már egyszer ott vagyok, akkor legyünk túl rajta. Innentől számítva kb 2 perc volt amíg beadta az érzéstelenítő injekciót, 5 perc volt amíg az hatni kezdett - addig a doki intézte a papírmunkát: visszakézből elküldte a friss röntgenfelvételeket az én fogorvosomnak. Maga a húzás nem volt összesen 2 perc, vagy legalábbis nem tűnt annyinak. Belerakott pár öltést az ínyembe, aztán mire kettőt pislogtam, már a rendelő előtt álltam, úton a buszmegálló felé. Semmit sem éreztem az egészből.
Gombi aznap itthon maradt, így nem volt más dolgom mint bevenni egy adag fájdalomcsillapítót és átaludni a délutánt, meg az éjszakát. Másnap és harmadnap elvoltam 1-1 fájdalomcsillapítóval, aztán már az sem kellett. Múlt héten szerdán volt a műtét, még érzem a helyét, de már napok óta teljesen jól funkcionálok. (Ok, lufit fújni még nem tudok, de szerencsére a gyerekek már elég nagyok, és megértik). Ahhoz képest hogy mennyire féltem tőle, szerintem elég jól sült el. Ilyen foghúzást kívánok mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése