Február 6: Tetézzük

A gyerekek köhögése nem csitult, inkább egyre rosszabb lett. Lili belázasodott, azonnal egy elegáns 39.6-tal inditott. Szerencsére lázcsillapitónk az volt itthon, biztos ami biztos alapon beszereztem a hétvége előtt. Eleinte nem tűnt nagyon komolynak a dolog, a gyógyszer azonnal hatott, a gyerek kétpofára tömte a reggelit. De aztán kezdett elég nyomorultul kinézni. Akkor vigyük orvoshoz. Igen ám, de az nem olyan egyszerű. Mi itt Gombi munkája miatt jogosultak leszünk az állami ellátásra, de ahhoz el kell intézni pár dolgot. A munkahelyén azt mondták, csak be kell jelentkeznünk ide ahol lakunk, az önkormányzatnál, ők kiállitanak egy lakcimkártya szerű dolgot, amivel kapunk egy egészségkártyát, és azzal már mehetünk a körzetünkben orvoshoz. 

Mire mindezt kideritettük, kinéztünk pár magánorost is a környéken, hogy el tudjunk menni ha nagyon eldurvul a helyzet. Szerda reggel elindultunk hogy bemenjünk az egyik helyre. Ott kiderült, nem fogadnak minket, mert nincs gerekorvosuk. Nagyon segitőkészen viszont elmagyarázták hogy kb. hol van egy hely ahova mehetünk. Mentünk, mentünk, de nem volt ott. Igy Gombi bement egy patikába, ahol már járt, és tudta hogy van egy angolul beszélő patikus, hogy megkérdezze. Ő is nagyon aranyos volt, de 3 térképen sem volt rajta a hely, beleértve a telefon GPS-ét is. Azért magyarázta ő hogy merre kéne menni, elvileg csak egy saroknyira onnan, biztos megtaláljuk. Hát nem. A gyerekek kezdtek nyűgösek lenni, Gombinak meg illett volna már bent lennie a munkahelyén, igy mondtam hogy hagyjuk ezt most, jobban járunk ha a betegeket ágyba dugom és  nekifutunk legközelebb. 

Délután Lili mintha hajszálnyit jobban lett volna, és másnap reggel láz nélkül ébredt. Gombinak volt egy előadása csütörtökön, arra kellett készülnie, igy mondtam hogy most azzal foglalkozzon, úgy tűnik a gyerek meggyógyul magától. Amerikában nagyon leneveltek minket arról hogy az első lázas nap után rohanjunk az orvoshoz. Ennek csak részben az oka az, hogy pénzbe kerül a vizit és az orvos ideje. Egy sima megfázásnál kár lenne beülni a betegekkel teli váróba és összeszedni még több bacit, lázcsillapitót tudok venni a boltban, az adagolást telefonban is el tudják mondani. Az volt a mondás, hogy 3 nap láz után menjünk csak, addig nem sok értelme van. Amúgy sem gondolom magam egy túlaggódós anyukának, nekünk ez eddig tökéletesen működött. Amikor viszont Lili megint negyven okos lázat produkált, és már a keksz sem kellett neki, elkezdtem aggódni. Akkor jött el az a pillanat ami eddig még nem volt: csokis piskótatallért adtam vacsorára, hogy egyen valamit, bármit, ne üres gyomorral kelljen a lázcsillapitót belenyomnom.

Gombi az előadása után felhivta annak a gyerekorvosi rendelőnek a számát, amit munkából hazafele jövet fényképezett le egyik nap. Szerencsére az orvos beszélt annyit angolul, hogy kapjunk este 7-re időpontot. Addigra már Dani is lázas volt 2 napja csak nem annyira vészesen mint Lili. Nem részletezem milyen napjaim oltak itthon betegen a 2 beteg gyerekkel, aki átélte már tudja, milyen közel jár az ember a felmondáshoz (fúlrg úgy ha ő maga is beteg). Este tehát fogtuk az ikreket és elmentünk a magán gyerekorvoshoz.

A doki nagyon aranyos volt, előre elnézést kért az angolja miatt. Nem is sejtette mi mennyire örültünk mindennek amit mondott és értettünk. Kereken egy órát voltunk bent a két gyerekkel. Alaposan kikérdezett minket, majd megvizsgálta őket. Mindkettőjüknek van egy durva torokgyulladása, Lili pedig pluszban beszerzett mellé egy fülgyulladást és egy kezdődő tüdőgyulladást. Kaptunk gyógyszert, és hétfőn vissza kell menni kontrollra. Érdekes volt pár apróság az amerikai gyerekorvoshoz képest: nem kérte el a nagymamákig visszamenő kórtörténetet, rá sem kérdezett az allergiákra, cserébe nem kapokodott, kényelmesen, nyugodtan foglalkozott velünk. Kint mindig volt egy olyan érzésem, hogy ugyan legjobb tudásuk szerint láttak el, és midnen figyelmet megkaptunk ami szükséges volt, de egy perccel sem többet, mert futószalag, várta őket a következő beteg. Gondolom itt is más az állami ellátás, de ez most igy egy szembetűnő különbség volt.

Lili ma már jobban volt, nem volt lázas, tett-vett, evett-ivott. Dani elég nyomi még, de talán nem megy rá a fülére... ha mégis, akkor hétfőn kiderül és kap ő is antibiotikumot. Közben kiderült, hogy a lakcimkártyát még nem tudjuk elintézni, mert ahhoz kell nekünk is itteni azonositószám ami Gombinak már van. A dolog szépsége, hogy azt mondták neki, azt csak 3 hónap múlva lehet. Reméljük hogy nem igy van.