Február 3: Beköltöztünk, túlélünk

Valahol ott hagytam félbe a mesét, hogy a nagynénik hazamentek, mi meg itt maradtunk, és nagyjából nem volt más hátra, mint hogy beköltözzünk a lakásba amit kibéreltünk. Csütörtökön Gombi elment és aláirta a szerződést. Nagyon korrektek voltak, minden pontján végigmentek a segitségnek hivott munkatárssal együtt, és meg is kapta a kulcsot. Ugyan a szerződés csak elsejétől élt, nem csináltak belőle nagy ügyet, simán beköltözhettünk 2 nappal előbb. Dodó otthonról hivott nekünk 2 nagy taxit, abba becuccoltunk, és hipp-hopp már itt is voltunk a lakásban.

A gyerekek először idegeskedtek hogy hova megyünk már megint, de nagyjából ahogy megérkeztünk, itthon érezték magukat. Rohangáltak a hosszú folyosón, tologatták a babakocsikat. Minden szép volt és jó, kivéve hogy a lakás olyan szinten volt hideg, hogy egy óra múlva már sapkában vacogtam. Ja azt nem mondtam hogy közben elkezdett rajtunk végigmenni egy köhögős nyavalya, és aznap éppen elég vacakul voltam, szóval a hidegrázás egy része emiatt volt. Próbáltunk életet lehelni a légkondiba, de úgy tűnik az nem fűt. Első utam a legközelebbi kinai boltba vezetett, ahol megvettem az összes elfogadhatóan kinéző polárplédet. Logikusabb lett volna persze fűtőtestet venni, de délután minden zárva volt a siesta miatt. Nem baj, a plédeknek is örültünk. Meg annak, hogy elhoztam SLC-ből a gyerekek összes pamut harisnyáját, igy őket amennyire lehetett be tudtam öltöztetni. Kellett is, mert mire Gombi lejutott hogy fűtőeccájgot vegyen, addigra a bolt bezűrt mi meg itt voltunk a csodaszép jégverem lakásban a két gyerekkel és a beteg önmagammal. Igy telt az első este és éjszaka. A két macska bevackolta magát az ágyunkba. Kivételesen hagytuk, mert szegények ők is teljesen átfagytak. 

Másnap szerzett Gombi fűtőbigyókat. Végülis valamire el kell majd költeni a fizetésést, mi úgy tűnik villanyszámlára fogunk spórolni. De muszáj, nem lehet jeges lakásban lenni egész nap. Közben felfedeztük a spanyol lakások egy másik apró báját is. Abszolút nem arra vannak tervezve hogy egyszerre sok háztartási eszköz menjen. A két fűtőcskénk éppen határeset. De pl. nem forralhatok vizet a tűzhelyen és fűthetek 2 szobát egyszerre, mert lecsapja a biztositékot. Ugyanigy át kell gondolni a mosást, mosogatógépet is. Nem kivitelezhetetlen amúgy, csak másfajta hozzáállás kell mint a végtelen elektromosságot elfogyasztó amerikai lakásokhoz. 

Hétvégén ezekkel a dolgokkal ismerkedtünk, próbáltunk kipakolni, én meg gyógyulni. Muhaha. Sokkal jobban nem lettem hétfőre, cserébe a gyerekek is kezdték a köhögős mókát. Azért volt csodálatos a dolog, mert mikor betegek, akkor ugye szörnyen nyűgösek, és nagyjából csak a mesenézés kötötte volna le őket egy időre. Igen ám, de netünk még nem volt. A laptopom, amire le volt mentve 2 adag Bogyó és Babóca, az ugye megadta magát. Szóval csak nyűglődtünk mindannyian. A netet egyébként még Dodóval megrendeltük múlt hétfőn. Azt mondták majd hivnak hogy mikor jönnek bekötni. Vártuk a hivást, vártuk, csak nem jött. Tegnap Gombi bement személyesen a cég egyik üzletébe. Ott senki nem beszélt angolul, de megoldották, az ügyintéző srác megnyitotta a google translate oldalt és igy megbeszélték amit kellett. Történetesen azt, hogy nem került be a rendszerükbe a megrendelés, szóval meg kell csinálni újra. Este már hivta is az automata Gombit, hogy egyeztessék az időpontot. Az is egy vicces szituáció volt, mert nagyjából csak annyit értett a gépszövegből hogy nyomja meg az egyes gombot, úgyhogy ezt tette. És tádám, ma reggel jöttek is beszerelni.

Azzal kapcsolatban is volt izgalom. Először is felhivták Gombit, és mondtak valamit amit persze nem értett, de azt gondolta lent vannak a kapuban úgyhogy leszaladt beengedni őket telefonnal a kezében. Aztán mikor nem voltak ott akkor szerencsére ott volt a házmester, aki beszél angolul és volt olyan jó fej hogy forditott. Igy kiderült hogy csak azt akarták kérdezni jöhetnek-e tiz perc mulva. Jöttek. A bejárati ajtót meg nyitva hagyták (elég erőteljesen kell becsukni), Mandy meg megijedt és elszaladt. Nem láttam hova, csak annyit hogy az ajtó nyitva, a macska meg sehol. Újabb idegeskedés hogy akkor hova lett. De aztán megtaláltam az egyik szekrényben elbújva.  Addigra már körbeszaladtam a lépcsőházban is kétszer. 

És az egész csodálatos tortúra nem lenne tökéletes ha nem irt volna tegnap a költöztető cég, hogy a cuccaink még az USA-ban vannak. Kb 2 hét múlva tudják útnak inditani őket, és utána még 4-6 hét amig ideérnek. Most mit mondhatnék? Legalább (még) nem vesztek bele az óceánba.  Mi meg addig próbálunk új életet kezdeni abból amiből lehet. A közeli kinai boltos rajtunk fog meggazdagodni az már biztos.

(Hosszu i-m meg még nincs mert ez az új laptopom és egylőre nem a kedvencem)