December 31-n mondtam le a bérletemet még az amerikai gymben. Az egy különösen fájó pont volt a költözés-búcsúzás során, hiszen minden héten eltöltöttünk ott a gyerekekkel naponta 2 órát, átlagban 2-3 nap, de volt hogy többet is. Nem volt kérdés, hogy ha lesz rá lehetőség, akkor itt Spanyolországban is igyekszem majd eljutni mozogni. A helyet ki is néztem, de április előtt egyszerűen nem jutottam el addig se, hogy megnézzem milyen. Lehet hogy nem is baj, mert addigra már kezdtünk beletörődni, hogy mindennek legalább háromszor kell nekifutni.
Először odamentem megérdeklődni az árakat. Ugyan van honlapjuk, de azt is nagyon hamar megtanultuk, hogy az itt nem jelent semmit. Semmi garancia arra, hogy az információk aktuálisak, az is lehet hogy a hely már nincs is ott ahol írják. Szóval odasétáltam, és szerencsém volt, mert egy kedves, angolul elég jól beszélő recepciósba futottam. Kaptam egy kellemes árajánlatot, én meg hazamentem hogy átbeszéljem Gombival (meg akartunk nézni egy másik helyet is, ahol állítólag kedvezmény jár az egyetemi dolgozókank). Nem sokkal később mentem másodszor, ezúttal beiratkozni, de mondta a csaj, hogy kellene a bankszámlaszámom, ami éppen nem volt nálam, így kénytelen voltam visszamenni még egyszer.
Akkor már úgy terveztem hogy elmegyek egy órára is, ha már ennyit rohangáltam. Na akkor kiderült, hogy kéne Gombi is az egészhez, mert az ő nevén van a számla, csak ő írhatja alá a meghatalmazást, hogy levonják a tagdíjat. Na ezen a ponton kiakadtam, és azt hiszem az arcomra lehetett írva, hogy ha most nem enged be akkor elbúcsúzhatnak egy potenciális ügyféltől. Elmondtam neki hogy harmadszorra vagyok itt, és hihetetlen hogy nem lehet ezt elintézni. Na akkor mindjárt lazultak a szabályok, simán beiratott, megkaptam a belépőchipes karperecemet, csak megígértette velem hogy Gombi majd beugrik aláírni a papírokat. Így jutottam be az első órámra.
Bevallom, nem nagyon voltam elájulva tőle. Azt hittem hogy kb majd megmozdulni sem tudok ennyi kihagyás után, de éppen hogy csak kellemesen elfáradtam. Azért hosszútávon nem lesz ez rossz ha megint sikerült eljutnom szombaton. Azóta inkább a gyerekek bölcsiidejében megyek egy másik fajta órára. Szerencsére egy utcában van a két hely, így ha akarok csak kényelmesen átsétálok miután leadtam a gyerekeket. (A valóságban ez úgy néz ki, hogy gyerekleadás után még hazarohanok, átöltözök tornázósba, csinálok valamit itthon fél órát, aztán rohanok órára, onnan hazaszaladok zuhanyozni, van itthon negyed órám pihenni, és már mehetek is a gyerekekért. De végülis ez a sok rohangálás is felfogható edzésnek. )
Az órákat most már egészen megszerettem, jól megmozgatnak, ha egyelőre nem is túl változatosak. Lassan kezdem kihallani a spanyol szavakat is az üvöltő zene mellett, már csak évek kérdése és szóba is állok valakivel óra előtt. Addig is marad a heti 2 óra, amit próbálok feltornázni 3-ra, csak mindig közbejön valami szombaton. A semminél jóval több. :)
Nagyon jo, csak Igy tovabb!
VálaszTörlés