Szeptember 8: Leszakadt az ég

Arra ébredtünk reggel, hogy esik az eső. Egyébként imádom, mert jószagú, meg lehűti, tisztítja a levegőt, de ma annyira nem volt őszinte a mosolyom mikor rájöttem hogy a kiteregetett ruhák akkor ma ezek szerint megint nem fognak megszáradni. Na de sebaj, elindult a nap, az eső visszavett, szemerélt itt-ott, nem volt vészes. Így volt ez délben is, amikor elindultam a gyerekekért a bölcsibe.

Éppen hogy csak kiértem a mi utcánkból, amikor már látszott: most kezd rá igazán. Nagyon hamar nyilvánvaló lett, hogy a gyerekek nem fognak beleülni abba a vizes babakocsiba, de visszafordulni már nem volt időm, gondoltam majd kérek valami nejlonszatyrot a bölcsiben, és úgy jó lesz hazáig. Ahogy befordultam a bölcsi utcájába, leszakadt az ég. Úgy kezdett el esni, ahogy eddig csak az ablakból láttam, vagy maximum filmeken ahol mutatják a monszunt. Az a szerencse hogy szandálban voltam,, legalább nem volt zoknim hogy vizes legyen. Pillanatok alatt annyi víz lett a járdán hogy hömpölygött át a lábamon. A kis vékony kabátom azonnal csurom víz lett. 

Amikor megérkeztem már teljesen értettem és átéreztem a "mintha dézsából öntenék" kifejezést. Becsöngettem, és amíg vártam a szerencsére fedett előtérben,  végiggondoltam milyen lehetőségeim vannak. 1. Megvárhatjuk amíg eláll, de én már csurom víz vagyok, nem biztos hogy jót tenne plusz fél óra vizes ruhákban. 2. Megkísérlem hazatolni a gyerekeket az ítéletidőben, muhaha. 3. Taxit hívatok a gondozónők valamelyikével (nem tudom fejből a bölcsi címét). Egyetlen értelmes megoldásnak a 3. verzió tűnt, így amikor felbukkant a gyerekek egyik kedvenc "nénije", akkor elactivityztem neki hogy legyen már kedves hívni nekünk egy taxit. Fogta ő is a fejét mikor meglátta mi van kint, és mondta hogy persze, nem gond. 

Pár perc múlva megérkeztek a gyerekek. Rájuk adtam a kis kapucnis kabátjukat, a kis hátizsákjukat, és vártuk a taxit. Akkor jött a következő logisztikai kérdés. A taxi csak az út közepén tudott volna megállni, vagy kicsit távolabb az út túloldalán. Hogyan teleportálom oda a babakocsit és a két kicsit, úgy hogy az úton a vádlim aljáig ér a víz? Miután a taxis beszerencsétlenkedte magát egy kapualjba a túloldalon, megbeszéltem a gyerekekkel hogy a mami most odaadja a babakocsit a bácsinak, ők addig maradjanak itt, különben nagyon vizesek lesznek, a mami azonnal vissza fog jönni értük. Meglepően jól viselték hogy otthagytam őket 1 percre, de én közben végig azon idegeskedtem, nehogy elinduljanak utánam. Nem azért aggódtam hogy megáznak- az elkerülhetetlen volt, hanem hogy lelépnek az úttestre ahol hömpölyög a víz, beleesnek, megijednek, kész a pánik. (Nem beszélve arról hogy jön egy autó és elcsapja őket). Örökkévalóságnak tűnt az a pár pillanat amíg odagázoltam a vízben magam a taxihoz, odaadtam a babakocsit és elindultam vissza. A taxis jó fej akart lenni és a kezembe nyomott egy esernyőt, de az persze nekem nem segített. 

Ázni készülő nyulak

Közben ott termett egy pasi, mai napig nem tudom honnan. Vagy az egyik kapualjból lépett ki vagy az égből szállt le, egy hatalmas esernyővel a kezében. Kézen fogta a gyerekeket és odavezette őket a taxi magasságába, hogy csak az úton kelljen velük átkelnem. Vettem egy nagy levegőt, figyelmeztettem a gyerekeket hogy most vizesek leszünk, de nem baj, mert megyünk haza és veszünk fel száraz ruhát. Megfogtam őket egyszerre, és átszaladtam a taxihoz. 

A hazaút egyébként kb 5 perc lett volna autóval, de a domboldalon felfele alig bírtunk haladni, mert folyt szembe a víz, kb mintha egy folyómederben akartunk volna autózni. Kb negyed óra alatt értünk fel a pár perces úton a ház elé. Ott ugyanez a mutatvány kiszállással egy kapualjba, fizetés, és akkor gyerekek most futunk haza, nem, nem baj ha vizes leszel, futáááááás. Na így értünk haza. Kivételesen magasról tettünk az ajtónál kirakott táblára, miszerint vizesen ne menjen be senki a házba (lásd fent) Azonnal ruhacsere, törölközés, meleg ebéd. meleg ágy. Azért remélem ennél izgalmasabb utunk soha nem lesz már a bölcsiből hazafele. Kész szerencse hogy volt nálam pl. pénz, mert van hogy sietek és a másik táskámban marad a pénzes szütyőm.

Még órákkal később is folyt a víz lefele a domboldalon. Megtudtuk a helyiektől, hogy ez itt évente párszor előfordul, mindig ilyen, és mindig nagy madremiázás van, mert a csatornarendszert nem erre tervezték, és minden egyes alkalommal kiöntenek a csatornák. Azért jó kis látványosság volt az egész, az emberek álltak a kapualjakban, látványos karmozdulatokkal panaszkodtak, de látszott hogy azért ez buli is. Legközelebb majd megpróbáljuk mi is az ablakból nézni. :)