Reggel 9:25 van, és én ülök a nappaliban egyedül, a gyerekek pedig intézményben. Ilyen azóta nem fordult elő, amióta itt élünk. A lehetetlen buszjáratok miatt legideálisabb esetben, rohanva 9:50-re értem haza az oviból. Amikor rájöttem, hogy van egy busz ami megspórolna nekem 20 percet, akkor az is kiderült, hogy azt általában lekésem, a fent említett folyton késő és amúgy is csak óránként járó miatt. Ettől a héttől kezdve 8:45-re kell járnunk a suliba, a buszunk meg hivatalosan 8:36-kor érkezik hozzánk. A gyakorlatban olyan még nem volt, hogy a reggeli csúcsban ne késett volna legalább 10 percet, így esélyünk sincs odaérni vele.
Ezért vetettük be a futóbicikliket, azokkal 35-40 perc alatt odagurulunk. Eleinte úgy ment ez, hogy a gyerekek száguldottak a bringájukon, mi meg erőltetett menetben utánuk. Meguntam, és elhatároztam, hogy én majd tekerek mellettük biciklivel, úgy gyorsabban haladunk. Hétvégén ki is próbáltam a biciklimet. Évek óta nem bicikliztem, pláne nem rendszeresen, úgyhogy a térdeim látványosan sikoltoztak az akció ellen - az első tíz percben. Amikor már éppen ott tartottam, hogy visszafordulok, akkor valahogy ráálltak a tekerésre és nem volt gond. Az más kérdés, hogy az alfelem mit szólt a dologhoz, de az minden újrakezdésnél ilyen: kell egy hét amíg megszokja a nyerget.
Szóval tegnap gondoltam egy nagyot, fogtam a biciklimet, és azzal mentem értük. Simán hazajöttünk úgy, hogy ők téptek előttem, én meg tekertem mögöttük, csak időnként át kellett mennem kiképző őrmesterbe. Amíg gyalogoltam mögöttük, addig megszokták, hogy időnként meg kell állniuk és megvárniuk. Ez most nem hogy nem segít, kifejezetten ront a helyzeten. Persze nekik is fárasztóbb így, de látom hogy milyen gyorsan alkalmazkodnak. Meg kellett nekik tanítanom, hogy ha meg akarnak állni, húzódjanak le, ahelyett hogy keresztbe állnak az úton. Az, hogy az út szélén megállunk az alap, szerencsére ebben régóta nagyon ügyesek (azért persze mindig mondom nekik mint egy mantrát).
Így ugyan gyorsabban haladunk, de időnként muszáj megállnunk, mert megszomjaznak, vagy összegyűlik annyi kérdés, amit már nem tudnak magukban tartani. "Mama, láttam gombát/szedret/ sárga autót, Miért hullanak le a levelek? A pocsolyából ugye a napocska csinál felhőt? Mikor megyünk tűzoltóállomásra?" - és ehhez hasonlók.
Összességében a megállásokkal együtt odafele így csak 5 percet tudtunk lefaragni a menetidőből. Hazafele viszont én előbb itthon voltam mint hogy a buszom megérkezett volna az iskolához. Nekem mindenképpen megéri, főleg mert azt tervezem, hogy biciklivel fogok bejárni a munkahelyre. Ha minden jól megy (nem öntik dézsából az esőt), ezzel napi szinten kb 40 percet fogok tudni megspórolni. Elsőre egyébként kicsit tartottam ettől az egész futóbiciklis dologtól, 40 perc intenziv mozgás iskola előtt és után, azt gondoltam teljesen kilesznek mire odaérnek, és úgy kell majd hazatolnom őket. Ennek az ellenkezője történt: amióta biciklivel jönnek-mennek, sokkal jobb kedvűek, esküszöm ha lehet még több energiájuk van. Azóta nincs duzzogás Dani részéről a suliban, sőt, most már ő mondja hogy menjek már haza. Szóval amíg csak lehet így fogunk járni, nekünk nagyon bejött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése