Szeptember 23: Stresszes hét

Izgalmas hét van mögöttünk. Itt volt a nyomás rajtunk, hogy találjunk valamilyen megoldást a gyerekfelügyeletre mire elkezdek dolgozni. Volt még találkozó a gyerekek tanárnőjével, harc a HR-rel. Kezdem az elején. 

Bizonyos szempontból tökéletesen időzítve érkezett az állás az életembe: a gyerekek végre intézményben. Igen ám, de mire kiderült, addigra az összes gyerekfelügyeleti lehetőség betelt a környéken. A legtöbb iskolában van egy napközi jellegű, fizetős dolog, de azokat a helyeket hamar elkapkodják azok, akik ennyire előre tudnak tervezni. Vannak olyan ovik, ahol szintén foglalkoznak ilyesmivel: egy kazal pénzért elhozzák a gyerekeket az iskolából, és vigyáznak rájuk, szórakoztatják őket amíg a szülők dolgoznak. Mire mi egyáltalán nekiálltunk nézelődni, addigra csak egy olyan oviban volt hely, ami elvitte volna a fizetésem több mint háromnegyedét, és elég bajos lett volna a logisztika még így is. Az egyetemnek is van napközije, de ott csak azt tudtuk elérni, hogy felkerüljünk a várólistára, úgy hogy jövő héttől mind a ketten ott dolgozunk. 

Másik megoldás az un. childminder, amolyan családi napközi szerű dolog. Ott a megfelelő képesítést megszerzett anyukák-apukák csinálják ugyanezt: a saját házukban vigyáznak más gyerekeire. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem találtam egy szabad helyet sem a környékünkön. Ha jól értelmeztem ezeket még gyorsabban elkapkodják mint a napköziket, mert valamennyivel olcsóbbak, és mégiscsak kisebb közösségben van a gyerek. 

Harmadik lehetőség hogy az ember keres egy szittert, aki hajlandó elhozni a gyerekeket az iskolából, és vigyáz rájuk délután- ennek nagyon változó az ára. Amikor elkezdtem keresni, akkor írtam vagy 15-nek egy online szitterkereső oldalon, de a nagy részük válaszra sem méltatott. Eléggé kiborultam, mert fogalmam sem volt hogy fogjuk megoldani. Ez most nem az a szituáció, amikor megengedhetem magamnak, hogy visszamondjak egy állást. És akkor megint amikor a legkevésbé számítottam rá, egyik nap éjfél előtt nem sokkal jött egy üzenet a szitterközvetítő oldalon keresztül. A lánynak aki írt pont megfelelt volna a mi időbeosztásunk, úgyhogy meg is beszéltük, másnap találkozunk. 

A gyerekek azonnal lerohanták, megölelték, és elkönyvelték maguknak hogy ő fog rájuk vigyázni. Beszélgettünk egy kicsit, és teljesen okés volt. Azt ígérte hogy a következő hét elején visszajelez, hogy el tud-e minket vállalni, mert még volt másik 2 család ahova hivták interjúra. Hétfőn még nem tudta megmondani. Kedden meg már én voltam úgy vele hogy elengedtem magamban, és feladtam egy másik helyen egy hirdetést. Természetesen ahogy lenni szokott, amint feladtam a hirdetést, hívott a csaj hogy tudna jönni hétfőtől, úgy ahogy szeretnénk. Még aznap délután eljött velem a gyerekekért az iskolába, hazahozott minket, és átbeszéltünk mindent, megegyeztünk. El nem tudom mondani mennyire megkönnyebbültem. Ez letudva.

Közben hétfőn megvolt az első találkozó a tanárnőjükkel. Ez gyakorlatilag egy rövid beszélgetés volt arról, hogyan illeszkedtek be a gyerekek. Röviden, tömören: mindketten teljesen renbden vannak, okosak, ügyesek. Dani szépen feloldódott, az első pár nap után teljesen kinyílt, Lilivel ez nem volt kérdés. Mindketten továbbra is az osztály ollóvirtuózai, a tanár elhűlve mesélte, hogy mennyire kimagaslóan ügyesek. (Itt gondolatban megveregettem a vállamat, hogy hagytam őket heteken keresztül a miszlikbe aprítást gyakorolni már 2 évesen is) Ezen kívül Lili rajzaival van tele a faliújság, mert annyira jókat rajzol, hogy csak ámul-bámul mindenki. Pl. a nyuszi amit én is láttam olyan profi, hogy én se tudnék sokkal jobbat, még pamacs is van a fenekén. Amivel gond van, az az angoljuk, nem mindig értik hogy mit akarnak mondani. Cserébe ezeket meg nem érdekli, hanem mondják a magukét rendesen. Voltam bent egy bemutató órán, és leesett az állam, hogy az enyémek együtt jelentkeztek a többiekkel, és lelkesen magyráztak ha felszólitották őket.

A nagy szittermajré közepén aztán még azon is idgeskedtem egy sort, hogy beférjenek az iskolába szervezett tornaórákra. Abszolút nem vagyok a híve annak, hogy ezer különóráa kelljen járni ekkora gyerekeknek, de ez egy zenés gimnasztika óra lesz, ahol mindenféle hasznosságot fognak tanulni, de főleg azt, hogy van ilyen hogy sport, ahol kivárják a sorukat, gyakorolnak, sikerélményük van. Plusz talán levezetődnek azok az energiák amik amikor beléjük szorulnak, fejen állva tévézésre és csúszdázára késztetik őket :D 

Na és a végére hagytam a legjobbat: a HR úgy tűnik nem intézte el időben a papírjaimat, így hiatalosan nem tudok hétfőn kezdeni. Attól persze én még bemegyek ahogy megbeszéltük a főnökkel csütörtökön, hogy haladjunk a kötelező körökkel. De ez felettébb bosszantó, és tutira lesz még velük gondom. Na de ezen a hídon majd akkor. Holnaptól új hét, új élet kezdődik. Nagy levegő, és belevágunk. Majd mesélek.