Izgalmas volt ez a hét (és még csak csütörtök van). Hétfőn volt egy állásinterjúm az egyetemen, ma pedig megvolt a második nekifutás a jogsinak.
Az interjú nagyon jól sikerült, annak ellenére, hogy én utána úgy éreztem, jobb lett volna ha el sem megyek. Ezt onnan tudom, hogy Gombi beszélt az egyik interjúztatóval a következő nap. Itt nem csak azzal kell interjúzni akinek végül dolgozna az ember, hanem van egy bizottság, ami esetemben 3 főből állt. Volt egy kérdéslistájuk, amit mint megtudtam, kötelesek végigkérdezni, és persze azon felül kérdezhetnek még ami csak eszükbe jut. Érdekes élmény volt. Sokszor olyan dologra kérdeztek rá, amiről azt hittem egyértelmű a CV-m alapján. Ezzel együtt állítólag tökjól szerepeltem, viszont nem engem vettek fel, mert volt valaki akinek egy dologban több tapasztalata van. Ezt egy e-mailben is megerősítették, és abból az is kiderült, hogy valószínűleg az előkelő 2. helyen végeztem, mert ha a kiválasztott nem akarja mégsem az állást, akkor megkeresnek. Első majdnem: pipa.
A vezetés vizsga most teljesen más volt mint az első alkalommal. A múltkori után volt 1 db olyan órám amikor valami botrányosan béna voltam, utána viszont átbillent bennem valami, és azóta nagyon jól ment a vezetés az órákon. Az oktatóm már csak finomítgatott itt-ott a technikán, és egyetértettünk abban, hogy készen állok a következő vizsgára. Nem mondom hogy nem voltam ideges, de közel sem annyira mint egy hónapja. Végig úgy éreztem hogy jól ment, úgyhogy nagyon meglepődtem, amikor a végén közölte a vizsgáztató, hogy ez nem sikerült. És hogy mi történt? Szerinte nem álltam meg egy stop táblánál teljesen, pedig esküszöm hogy igen. Az történhetett, hogy a tábla egy fél méternyivel a fehér vonal előtt volt, és én a tábla előtt álltam meg (úgy ahogy még Utahban belénk nevelték), nem a vonal előtt közvetlenül, oda csak odagurultam szépen óvatosan, körülnézve, majd' leesett a fejem a jobbra-balra nézéstől. Az oktatóm szerint ez tipikusan az a helyzet, amikor ha akart volna átengedhetett volna simán, de kifogtam egy olyan vizsgáztatót, aki egy betűnyit se akart eltérni a szabálykönyvtől. Ha valaki mást kapok, simán meglehetett volna (pár apró hibám volt csak, nagyjából említésre se méltó). Így jártam, augusztus végén megyek újra. Viszont most már teljesen nyugodt leszek, , mert tudom hogy tudok vezetni, csak kell egy kis szerencse is hozzá. Ez volt a második majdnem.
Azért alakul ez. Olyan érzés, mintha egy trambulinon ugrálnék, egyre magasabban, és most kétszer is csak hajszálnyival maradtam le arról hogy feljussak a kőfal tetejére. Még egy kis kitartás, egy csipetnyi gyakorlás meg egy hangyabokányi szerencse, és menni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése