... én meg már nem is írok kifogásokat, azt hiszem egyértelmű hogy nem unatkozunk. Minden napra van valami programunk, megyünk valamerre, csinálunk valamit. Még akkor is ha esős az idő, igyekszünk minden nap kimenni legalább egy kicsit. Képes beszámoló következik, a teljesség igénye nélkül.
Volt megint pár strandolós nap. A tenger ezen a részen annyira sekély, hogy szinte pisimeleg, ideális pacsálós víz a kicsiknek. Mindkét gyerek nyakig belefeküdt, és csodák csodájára még az sem boritotta ki őket, hogy a víz az arcukra került. Van még remény, hogy egyszer elkezdhetik az úszást.
Elmentünk a Sir Thomas and Lady Dixon Parkba is, a rózsahétre. A parkban már voltunk korábban, fantasztikus egy hely. Rengeteg zöld megtűzdelve a milliónyi rózsával. Van szuper játszótér, és végtelennek tűnő hely szaladgálni, pihenni. Mikor először voltunk ott, akkor sikerült kifognunk egy jó kis záport, így éppen csak körülnéztünk. (Aztán persze ahogy eldöntöttük hogy megyünk haza, kisütött a nap)
A rózsahéten pont az ellenkezője történt velünk. Kifogtuk az egyik legmelegebb nyári napot, és majdnem hőgutát kaptunk. Az árnyékban üldögéni szuper lett volna az idő, de minden gyerekprogram a tűző napon volt. Azért végigpróbáltuk az ugrálóvárak felét és a kisvasutat, de közben muszáj volt jégkásával hűteni a gyerekeket, mert ők is nehezen bírták.
 |
| Legjobb móka: domboldalon legurulás |
 |
| Az életmentő jégkása |
Végül két hisztérikusan zokogó gyerekkel indultam haza, rózsákat, parkot, barátokat hátrahagyva, mert egyszerűen túl sok volt az inger, az ember, és a meleg. Szerény véleményem szerint sokkal jobban élvezhetőek a rózsák és maga a park is egy átlagos hétköznap, amikor nincs ott ennyi gyerekhülyítő cirkusz.
Volt még ezen kívül egy látogatónk Salt Lake Cityből is. Gombi volt munkahelyéről érkezett munkaügyben, és áthívtuk kétszer is vacsorázni. Nagyon jó fej volt, élveztük a társaságát, ő meg odavolt a gyerekekért: játszott velük, olvasott nekik, azok meg képeslapokat ragasztottak neki és minden nap megkérdezték, hogy mikor jön legközelebb. Slusszpoén: ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy L. tanította annk idején még az én amcsi barátnőmet is, és nagyon jó barátságban van azzal a proffal akinek a tanársegédje voltam.
Mivel ilyen jól kijöttünk, hétvégére szerveztünk közös programot is: elvittük a St. George Piacra, ahova már mi is terveztünk kimenni, nagyjából amióta itt vagyunk. Gyerekekkel ez is elégggé extrém sport volt, de azért körbejártuk. Lehet itt kapni az antik cuccoktól kezdve a kínai bóvlin át az élő rákig mindent. Hétvégén a piac közepén élő zene van, és millió féle kaja közül válogathat az ember. Mi megtaláltuk a város legvacakabb currysét, de így is jól szórakoztunk.
Mostanában meg olyan napok vannak, hogy igazából csak 2 nyári zápor között lehet kint lenni. Volt 2 olyan napunk is, amikor éppen hogy elértünk a Tescoig, és ott vészeltük át a dörgős-villámlós dézsából öntős nyári esőt. Előtte és utána tűző napsütés, csak jókor kellett jó helyen lenni, hogy ne ázzunk meg. Persze nincs mindig ilyen szerencsénk, tegnap pl. elment a vihar, gondoltuk hogy most már nyugodtan kimehetünk kicsit a parkba. Nem voltunk kint fél órája, amikor már meg is érkezett a következő zápor. Szerencsére az esőkabát és a park fái elég jól megvédtek minket az esőtől. Végül azért kellett csak hazasietnünk, mert a pocsolyázástól lettek vizesek a gyerekek.
Végignézve az utóbbi két hét képeit, valahol nem csodálkozom hogy a gyerekek sokszor már kérik, hogy maradjunk itthon képeslapot ragasztani, vagy daruzni (egy vödörben felhuzni dolgokat az emeletre). :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése